Megint tele lesz úszókkal a Balaton
Július 5-én, szombaton rendezik meg az idei Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon – ha jó lesz az idő. Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet 7 órától 13 óra 30-ig. A rajt 8 órától lesz folyamatosan a révfülöpi kikötőből.
Az átúszást 32. alkalommal rendezik meg.
A szervezők a Magyar Úszás Napján történt megbetegedések miatt kérték az illetékeseket: ellenőrizzék a víz minőségét, de bíznak benne, hogy meg tudják tartani a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidősport úszórendezvényét.
A vizsgálat eredménye és az időjárás-előrejelzés alapján hozzák meg a végleges döntést a startról vagy a halasztásról két nappal a verseny előtt, jövő csütörtökön.
A szervezők a korábbi évekhez hasonlóan több ezer amatőr úszót várnak az eseményre, amelyen ötödször vesz részt Erdei Zsolt korábbi világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes ökölvívó.
Sok külföldi úszóra is számítanak. Tavaly harminc országból voltak indulók, és összesen majdnem nyolcezren teljesítették a távot.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.