Sport MTI 2014. június. 20. 08:52

Emberhátrányban védekezték ki a döntetlent a görögök

Bár az első félidőben kiállították egy játékosukat, a görögöknek mégis sikerült pontot szereznie a Japán elleni meccsen.

A görög válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent játszott a japán csapattal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában.

A 38. percben Kacuranisz rossz ütemben csúszott oda Haszebének, amiért megkapta a második sárga lapját, így a játékvezető kiállította. 

A görögök szokásukhoz híven a védekezésre fektették a hangsúlyt, ennek megfelelően a japánok futballoztak fölényben, de nem találták a rést riválisuk hátsó alakzatán.

MTI/EPA/Kamil Krzaczynski

A fordulást követően is a japánok irányítottak, de nem tudtak nagy helyzetet kidolgozni. A görögök csak egyszer, egy szöglet után veszélyeztettek Gekasz fejesével. A hajrában a japánok óriási nyomás alá helyezték a görögöket, de a kapu előtt rendre rossz megoldásokat választottak, így az eredmény nem változott. 

Ezzel mindkét gárda megszerezte első pontját a tornán, a zárófordulóban a japánok a kolumbiaiakkal, a görögök pedig az elefántcsontpartiakkal találkoznak. Ennek az eredménynek köszönhetően a kolumbiaiak biztosították helyüket a nyolcaddöntőben.

párizsi olimpia 2024