A magyar férfi kézilabda-válogatott három góllal, 25-22-re nyert a vendég szlovén csapat ellen a világbajnoki selejtező első, vasárnapi mérkőzésén, Veszprémben. Az utolsó tizenegy percben csak egyszer volt eredményes Mocsai Lajos együttese. Harsányi Gergely és Dragan Gajic egyformán kilenc gólt szerzett.
A két csapat négy éve hasonló helyzetben találkozott, akkor drámai körülmények között lépett tovább minimális különbséggel a magyar csapat, és végül egészen a londoni olimpia negyedik helyéig jutott. Akkor a visszavágó volt Veszprémben, most viszont másodszor a szlovénok játszanak majd hazai környezetben.
Zubai szép gólja után Mikler parádézott a kapuban, ettől "lebénultak" a vendégek, az első találatukat csak a 7. percben, 3-0 után szerezték. Ahogy azonban magukhoz tértek, felzárkóztak 4-3-ra. A beállós Zubai továbbra is jól mozgott a falban, vagy ő maga talált be, vagy hétméterest harcolt ki, amelyeket Harsányi rendre értékesített. Schuchot 6-3-nál kiállították, de alig csökkent a különbség.
A játékrész derekán sorra maradtak ki a ziccerek mindkét oldalon, a játékosok a nagy hőségben többször kérték a bírókat, hogy töröljék meg az izzadságtól csúszó labdát. 8-5-nél időt kértek a szlovénok, aztán Ilyés ült ki szabálytalanság miatt, ráadásul az addig négy gólt szerző Harsányit rövid időre térdsérülés miatt le kellett cserélni.
Zvizej kiállítása alatt nem ment a magyaroknak a játék, Natek révén 10-9-re feljöttek a vendégek, Mocsai kapitány pedig időt kért. Ez sem segített, a 23. percben jött az egyenlítés (10-10), Ancsin büntetése alatt pedig a fordítás (12-13). Amikor aztán Bundalo ült ki, visszavette a vezetést a házigazda. A félidőt Ilyés távoli bombája zárta.
A szünetben a visszavonuló Mocsai Tamást és Pásztor Istvánt köszöntötte a magyar szövetség elnöke, Vetési Iván.
A második játékrész elején sok volt a pontatlanság, de ebből jobban jöttek ki a hazaiak. A 44. percben először lett négygólos a hazai előny (23-19). Mikler újra remekelt, és ez is erőt adott a csapatnak. A 48. percben időt kértek a magyar védelemmel szemben tehetetlen szlovénok, akik majdnem tíz percig képtelenek voltak betalálni és közben kaptak három gólt.
Ahogy a magyar rohamok intenzitása kicsit alábbhagyott, Mocsai újból időt kért (54. p: 24-20). Harsányi kilencperces gólcsendet zárt le, de a végjáték így sem sikerült. Az utolsó 11 percet a szlovénok 3-1-re nyerték, így rendkívül nehéznek ígérkezik az egy hét múlva esedékes idegenbeli visszavágó.
A meccset közvetítő RTL Klub nézői a mérkőzés utolsó 40 másodpercét már nem láthatták, mert a hatos lottó sorsolását adták helyette.
A visszavágót egy hét múlva rendezik Velenjében.A párharc győztese vehet részt a 2015-ös katari vb-n, ahonnan olimpiai kvóta, illetve olimpiai selejtezős helyezések szerezhetők. Az a csapat, amely lemarad a jövő évi vb-ről, sokkal nehezebb körülmények között kerülhet ki a 2016-os riói ötkarikás játékokra.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.