Szombaton lesz az Ultrabalaton
Rekordsok, négyezer résztvevő jelentkezett a szombati Ultrabalatonra. A táv továbbra is "csak egy kör", azaz 212 km, ami teljesíthető futva, kerékpárral, egyéniben vagy csapatban.
Szombaton nyolcadik alkalommal rendezik meg a legnagyobb hazai balatoni tömegsporteseményt, az Ultrabalatont, amelyre rekordot jelentő módon több mint négyezer résztvevő jelentkezett már. A szervezők tájékoztatása szerint a táv továbbra is "csak egy kör", azaz 212 km, ami teljesíthető futva, kerékpárral, egyéniben vagy csapatban.
Az egyéni futóknak és váltóknak is 32 óra áll rendelkezésre, hogy teljesítsék a távot, az útvonal során 30 helyen lehet váltani, valamint több mint 40 frissítőpont segíti a célba érkezést. A kerékpárosoknak 11.30-tól másnap 16 óráig van lehetőségük a 212 km megtételére, ők kilenc ponton tudnak frissíteni.
A futóknál már gyakorlatilag "telt ház" van, a kerékpárosok azonban még nevezhetnek személyesen a budapesti Maratonman Depo futóboltban. Egyéniben 180-an vágnak neki futva a távnak, köztük egyedüliként a francia Gilles Pallaruelo az, aki a mind a hét korábbi viadalon elindult és célba is ért.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.