A Salzburg megfigyelői is Debrecenbe utaztak, hogy a válogatottal készülő Kalmár Zsoltot, a Győr tehetségét szemügyre vegyék – írja a Bors. Állítólag egymillió eurót is adnának érte, ám klubja ragaszkodik hozzá.
A magyar futball és egyben a Győr egyik legnagyobb becsben tartott fiatal futballistája, a majdnem 19 éves Kalmár Zsolt folyamatos játéklehetőséget élvez az NB I-ben és húzóembernek számít az U19-es válogatottban, csütörtökön pedig már a felnőtt nemzeti csapatba is meghívót kapott.
A Bors szerint akkora az érdeklődés iránta, hogy az osztrák bajnok Red Bull Salzburg már a nyáron lecsapna rá. Az idén Európa Liga-nyolcaddöntőig jutó klub egymillió eurót, azaz 303,5 millió forintot is adna a lap szerint Kalmárért, ám a Győr talán még ennyiért sem engedi el.
"Zsolt iránt Franciaországból és Németországból is mutatkozik érdeklődés, ő a klubunk egyik legnagyobb értéke, csakis megfelelő ajánlat esetén válunk meg tőle" – mondtal Szasa Sztevanovics, a Győr sportigazgatója a lapnak. "Nem szeretnénk elherdálni, mindenáron eladni, és az sem mindegy, mikor engedjük el, hiszen a felnőtt válogatottság tovább növelheti az értékét" – tette hozzá.
Kalmár a lapnak azt mondta, jól érzi magát a Győrben, de nem bánná, ha már a nyártól külföldön folytathathatná pályafutását.
Lőw Zsolt – aki most lett a Gulácsi Pétert is foglalkoztató, osztrák bajnok és kupagyőztes Red Bull Salzburg másodedzője – azt mondta, majd inkább a válogatott meccs, illetve az utolsó bajnoki forduló után nyilatkozna többet az ügyről.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.