2014. május. 10. 15:28 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 10. 15:40 Sport

Forma-1: Hamiltoné a pole pozíció a Spanyol Nagydíjon

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről. A 29 éves versenyzőnek pályafutása során ez a 35., az idei szezonban pedig a negyedik pole pozíciója.

Mögötte csapattársa, a német Nico Rosberg végzett a második, Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője pedig a harmadik helyen.

Remekül teljesített az idény elején gyengélkedő Lotusszal a francia Romain Grosjean, aki ötödik lett az időmérőn. Ugyancsak jó teljesítményt nyújtott a Williams finn pilótája, a negyedik rajthelyet megszerző Valtteri Bottas.

Az időmérő első szakaszát Pastor Maldonado (Lotus) balesete miatt félbe kellett szakítani. A venezuelai pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de az autója összetört, így nem tudott mért kört futni.

A harmadik rész elején a négyszeres világbajnok, címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) autója műszaki hiba miatt leállt, így a német pilóta nem tudott gyors kört teljesíteni, és a 10. helyről kénytelen rajtolni. Az időmérőt néhány percre félbeszakították, majd miután Vettel autóját elvontatták, újraindult az edzés.

A futam vasárnap 14 órakor rajtol a Barcelona közelében elhelyezkedő Circuit de Catalunyán.

A teljes rajtlista:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
3. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Jenson Button (brit, McLaren)
5. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
7. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
8. sor:
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
Adrian Sutil (német, Force India)
9. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
10. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
11. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.