2014. május. 09. 17:06 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 09. 17:05 Sport

Kitiltották az itthoni kézimeccsekről a BL-döntőn balhézó montenegróiakat

Garázdaság miatt a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint eltiltotta a magyarországi kézilabda sportrendezvényektől azt a két külföldit, akiket a női kézilabda Bajnokok Ligájának múlt vasárnapi döntőjén állított elő a rendőrség Budapesten. Az ítélet jogerős.

A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság úgynevezett gyorsított eljárásban tárgyalta a két montenegrói kézilabda szurkolóbüntetőügyét.

A címvédő Győri Audi ETO KC a négyes döntő fináléjában 27-21-re legyőzte a 2012-es bajnok montenegrói Buducsnoszt Podgoricát a budapesti Papp László Sportarénában. A csarnokban körülbelül háromszáz Buducsnoszt-szurkoló volt.

Az ítélet szerint a mérkőzés kimenetele miatt több indulatos Podgorica-szurkoló letörte a szektor székeinek ülőlapját, illetve dobálták azokat. Az egyik vádlott a tömegbe dobott egy leszakított ülőlapot és megütött egy férfit, a másik pedig próbált ököllel megütni egy biztonsági őrt, ezután belerúgott egy székbe, majd egy másikba beletaposott.

A bíróság szerint a vádlottak magatartása erőszakos és kihívóan közösségellenes volt, amely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A bíró mindkét vádlottat társtettesként, csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Emellett "a Magyar Kézilabda Szövetség, illetve az Európai Kézilabda Szövetség versenyrendezésében Magyarország területén megrendezésre kerülő valamennyi kézilabda sportesemény, mint sportrendezvények látogatásától" 3 évre eltiltották őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte, hogy a sporteseményen négy embert, köztük két külföldit állítottak elő.

párizsi olimpia 2024
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.