2014. április. 23. 13:04 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 23. 14:33 Sport

Még igazolhat a Barcelona, eldőlhet a magyar focista sorsa?

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán felfüggesztette az FC Barcelona két átigazolási időszakból történt kizárását az eredeti döntés ellen benyújtott fellebbezéssel kapcsolatos eljárás végéig. A döntés hatással lehet a Puskás Akadémia 15 éves játékosának, Tajti Mátyásnak a leigazolására is.

A spanyol klub fellebbezése automatikusan halasztja a büntetés végrehajtását, a szövetség fellebbviteli bizottságának vezetője pedig jelezte, hogy szinte biztosan nem hoznak döntést a nyári átigazolási időszak kezdetéig – közölte a FIFA.

A katalán klubot a FIFA április elején zárta ki a hazai és nemzetközi átigazolásokból, mert vizsgálata szerint az egyesület megsértette a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat. A szövetség ugyanakkor közölte, az egyesület ebben az időszakban eladhat játékosokat, csak vásárolnia tilos. 

A FIFA tavaly lefolytatott vizsgálata azt állapította meg, hogy a Barcelona a 2009 és 2013 közötti időszakban több 18 év alatti játékos megszerzésekor is vétett az előírások ellen. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a szabálykönyv erre a területre vonatkozó pontjának 19. szakasza kimondja, egy játékost csak akkor lehet nemzetközi szinten átigazolni, ha betöltötte 18. életévét.

Ugyanez a szakasz három, jól körülhatárolt kivételt említ meg, ezeket azonban csak az illetékes bizottság engedélyével lehet érvényesíteni. Az ítélet indoklása kiemeli, a mostani esetben az FC Barcelona tíz esetben is megsértette a 19. szakasz rendelkezéseit, és más játékosokkal kapcsolatban is vétett a versenyszabályok ellen.

Az egyesületet az átigazolásból való kizárás és a 450 ezer svájci frank, azaz körülbelül 110 millió forint pénzbüntetés mellett arra is kötelezték, hogy 90 napon belül legalizálja a kérdéses játékosok helyzetét. Az FC Barcelona a büntetés kihirdetése után jelezte, hogy fellebbez, sőt azt is kilátásba helyezte, hogy az esetleges sikertelen fellebbezést követően a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul.

Korábban a Barcelona átigazolásokból való kizárását tekintették akadálynak a 15 éves Tajti Mátyás, a Puskás Akadémia focistájának leigazolásában. A játékos június 2-án betölti a 16-ot, utána eligazolhat az Európai Unión belül, de az Origo korábban azt írta, hogy ha addigra a Barcelonára kirótt büntetés hatályba lépett volna, oda már hiába ment volna.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.