Szurkolói miatt bírságolt meg több csapatot az MLSZ
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága súlyos büntetéseket szabott ki azokra a játékosokra, akiket kiállítottak az OTP Bank Liga hétvégi fordulójának rangadóján, a Ferencváros-Győr mérkőzésen. Az Újpest 500 ezer forintos bírságot kapott.
A fővárosi zöld-fehérektől Mateo Pavlovicnak három, míg a vendégektől Lipták Zoltánnak ugyancsak három, Michael Svecnek pedig két bajnokit kell kihagynia.
A fegyelmi bizottság a Ferencvárost 200 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte rendezési hiányosságok miatt, valamint azért, mert a szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak, megbotránkoztató rigmusokat ordítoztak, valamint egy hazai drukker befutott a játéktérre.
A Honvéd-Újpest találkozón tapasztalt szurkolói rendzavarások miatt a piros-feketéknek 100 ezer, a lila-fehéreknek pedig - főként drukkereik folyamatos rasszista megnyilvánulásai miatt - 500 ezer forintot kell befizetniük. Hasonló problémák miatt a Diósgyőrt 50 ezer, a Debrecent pedig 100 ezer forintra büntették.
A további kiállított futballisták közül Mohamadolu Abdouramannak (Diósgyőr) egy, míg Bori Gábornak (Paks) három mérkőzést kell kihagynia.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.