Akár svájci álomdöntő is lehet Melbourne-ben
Ha az első számú svájci favorit, Roger Federer (aki hatodik a világranglistán) a péntek esti elődöntőben legyőzi a világranglistát vezető spanyol Rafael Nadalt, svájci döntő lehet az Australian Openen. Egy svájci résztvevője ugyanis már biztosan van a vasárnapi döntőnek: Stanislas Wawrinka győzött az elődöntőben.
Élete első Grand Slam-döntőjét vívja Stanislas Wawrinka, aki a cseh Tomas Berdych-t négy játszmában, 6:3, 6:7 (1), 7:6 (3), 7:6 (4) arányban verte.
A helyi idő szerint csütörtök este Melbourne-ben megtartott, több mint három és fél órás elődöntő Wawrinka második értékesített játszmalabdájával zárult. Wawrinka a megvívott győzelme után, örömmámorban úszva így nyilatkozott: „ Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer Grand Slam-döntőt játszhatok.” A svájci határtalan boldogságát még az sem tudta beárnyékolni, hogy mind Nadal, mind pedig Federer döntőbe kerülése esetén a papírforma alapján kevés az esélye a trófea megnyerésére, hiszen amíg a Federerrel lejátszott tizenhárom meccsből mindössze egyszer került ki győztesen, addig Nadaltól tizenkét meccsből tizenkétszer szenvedett vereséget.
Wawrinka egyébként a történelemben a harmadik svájci, Martina Hingis és Roger Federer után, aki Grand Slam-döntőbe került, s esetleges veresége esetén is mintegy egymillió svájci frankkal, illetve minimum 1200 ranglistaponttal gazdagodik majd. Ezzel egy helyet javítva, a hetedik lesz a világranglistán.
Bárki is kerül ki a Nadal–Federer párharcból, címvédés nem lesz, mert a tavalyi győztes, Novak Djokovicot épp Wawrinka ütötte ki a négy közé kerülésért.
Li Na–Cibulkova-döntő lesz a nőknél |
A kínai Li Na és a szlovák Dominika Cibulkova találkozik az ausztrál nyílt teniszbajnokság szombati női egyes döntőjében. A csütörtöki elődöntőben a negyedik helyen kiemelt Li a torna egyik meglepetésemberét, a kanadai Eugenie Bouchard-t, a huszadikként rangsorolt Cibulkova – aki szintén óriási meglepetésre került a négy közé – az ötödikként kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskát győzte le két sima játszmában. Li pályafutása során harmadszor került a melbourne-i Grand Slam-verseny fináléjába, míg riválisa először döntős GS-tornán.
|
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.