A vb-t is bukta az usztasa jelmondatért a horvát válogatott
Tíz mérkőzésre eltiltotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a horvát Josip Simunicot, így nem lehet ott a 2014-es brazíliai világbajnokságon.
Simunic azért kapta a büntetést, mert az Izland ellen sikeresen megvívott novemberi pótselejtező után a nácibarát usztasák egyik jelmondatával köszönte meg a szurkolóknak a biztatást.
A védőt egy horvát bíróság is elmarasztalta: 25 ezer kunás (mintegy 950 ezer forint) bírságot szabott ki rá, mert a lefújást követően Za dom (a hazáért) felkiáltással ragadott mikrofont, a nézők pedig azt válaszolták neki: spremni (készen állunk). A nácibarát - szerbek, zsidók, cigányok és antifasiszta horvátok lemészárlásáért felelős - usztasáknak ez volt az egyik jelmondatuk. Simunic szerint semmi rosszat nem követett el, őt csak a hazája iránti szeretet vezérelte.
A horvátok a házigazda brazilokkal játsszák a vb nyitómeccsét, az A csoportban rajtuk kívül Mexikó és Kamerun szerepel még.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.