Sport hvg.hu 2013. október. 29. 13:45

Szijjártó fényággyal állított be a nigériai fociszövetséghez

Ajándékozással egybekötött árubemutatót tartott Szijjártó Péter nigériai látogatása alkalmából: egy gyógyító fényágyat adott át a nigériai labdarúgó szövetségnek, és ismertette a magyar fejlesztésű eszköz előnyeit – írja a kickoffnigeria.com oldal.

Nigériába látogatott Szijjártó Péter, a miniszterelnökség külgazdasági államtitkára, aki a nigériai sajtó szerint felkereste az ország labdarúgó-szövetségét is, majd egy idehaza csak gyógyító fényágynak nevezett eszközt adományozott nekik.

Szijjártó előadást is tartott, azzal ajánlgatta a nigériai focistáknak a külsőre leginkább egy szoláriumhoz hasonlító, magyarok által kifejlesztett Sensolite fényágyat, hogy a magyar válogatott focisták is ennek használatával készülnek a nemzetközi meccsekre és tornákra.

Szijjártó örömét fejezte ki, hogy bemutathatta a fényágyat, és reményét fejezte ki, hogy a két ország együttműködik majd a futballban – írják a lapok, hozzáfűzve, hogy maga Szijjártó is válogatott focista volt korábban. Ez persze nem igaz, hiszen ő csak futsalozik.

A nigériai fociszövetség vezetője fogadkozott, hogy a fényágy olyan eszköz, amelyet remekül tudnak majd használni focistáik. Átadott továbbá egy, a nigériai válogatott tagjai által dedikált labdát Szijjártónak, valamint két dedikált mezt, az egyiket neki, a másikat főnökének, Orbán Viktornak szánták.

A fényágyat egyébként a gyártó honlapja szerint az 1980-as években született, Fenyő Márta fizikus és kutatócsoportja fejlesztette ki.

párizsi olimpia 2024