Jövő héten kap átmeneti művégtagot az UNI Győr 19 éves játékosa, aki a szeptember eleji tragikus buszbalesetben veszítette el bal lábát.
Egy, a Facebookon közzétett kép tanúsága szerint ismét a pályán van az UNI Győr 19 éves szerb játékosa, Natasa Kovacsevics. A játékosnak szeptember elején amputálták a bal lábát, miután a csapat busza Kapuvárnál árokba borult. A balesetben meghalt a klubigazgató és a csapat vezetőedzője, többen súlyosan megsérültek.
A Blikk kommentárja szerint a fiatal játékos hihetetlen lelki erővel lendült túl a traumán, viszont nem tud meglenni játék nélkül, ezért lépett újra pályára. Jelenleg a rehabilitáció zajlik nála: a jövő héten megkapja az átmeneti művégtagot, amellyel meg kell tanulnia járni. Ezt követően látják majd el a végleges művégtaggal.
Az UNI Győr technikai edzője a lapnak azt mondta, az ajtó mindig nyitva áll Natasa előtt, de abban nem hisz, hogy művégtaggal magas szinten tudna játszani a lány.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.