2013. október. 14. 20:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 14. 20:25 Sport

Így készült fel a tragikus 8-1 után Andorra ellen a válogatott

Csábi József megbízott szövetségi kapitány szerint a játékosok jól mozogtak, és több olyan taktikai elemet is begyakoroltak, ami döntő lehet a keddi mérkőzésen.

Délutáni edzéssel fejezte be felkészülését Telkiben az Andorra csapata elleni budapesti mérkőzésre a magyar labdarúgó-válogatott, amely a kedd  esti fellépéssel zárja világbajnoki selejtezősorozatát.

A hétfői tréningen - írta esti beszámolójában a honi futballszövetség (MLSZ) honlapja - már a kisebb bokasérüléssel bajlódó Kádár Tamás is a többiekkel gyakorolhatott, s úgy tűnik, vállalni tudja a játékot Andorra legjobbjaival szemben.

Az edzést követően Csábi József megbízott szövetségi kapitány az MLSZ TV-nek azt mondta: a játékosok jól mozogtak, és több olyan taktikai elemet is begyakoroltak, ami döntő lehet a keddi mérkőzésen.

"Jó irányba mennek a dolgok, a holnap estével remélhetőleg nem lehet probléma" - jelentette ki a szakvezető, aki hozzátette: az első gólig nehéz lehet a keddi meccs, de meg lehet törni az andorraiakat.

Az Amsterdam ArenA-ban a hollandoktól pénteken elszenvedett történelmi, 8-1-es vereséget követően Egervári Sándor lemondott szövetségi kapitányi posztjáról, s Csábi József, aki egyik segítője volt, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőinek kérésére vállalta el a feladatot.

 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.