Sértő rigmusok miatt kapott zártkapus büntetést a Milan
A Milannak az Udinese elleni mérkőzését kell zárt kapuk mögött megrendeznie, emellett 50 ezer eurós pénzbüntetést is ki kell fizetnie. A klub bejelentette, fellebbez a döntés ellen.
A következő hazai bajnoki mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania az olasz élvonalban szereplő AC Milan labdarúgócsapatának, mert szurkolói sértő rigmusokat skandáltak a Juventus vendégeként 3-2-re elveszített vasárnap esti összecsapáson.
A milánói egyesületnek ez a második ilyen büntetése ebben a szezonban, az elsőt azért kapta, mert szimpatizánsai a Napoli drukkereit sértegették a két csapat találkozóján.
A Milannak így az október 19-i, Udinese elleni mérkőzését kell zárt kapuk mögött megrendeznie, emellett 50 ezer eurós (14,8 millió forint) pénzbüntetést is ki kell fizetnie. A klub bejelentette, fellebbez a döntés ellen.
Philippe Mexest, a Juventus elleni rangadón kiállított milánói védőt - szintén hétfőn - négymeccses eltiltással büntették.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.