2013. szeptember. 13. 13:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 13. 15:02 Sport

Orbán álma sok külföldi előtt is megjelent

Bár az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egyelőre nem hozta nyilvánosságra összesített listáját, hogy mely országok városai jelentkeztek a 2020-as kontinensviadal házigazdájának a csütörtöki határidőig, de a nyilvánosságra került kandidálások alapján Budapest mellett Bakutól Oslóig szerte Európából számos érdeklődő akad.

A rendezésre vágyó városok listáját a tervek szerint az UEFA végrehajtó bizottsága szeptember 20-án, dubrovniki ülésén véglegesíti a különlegesnek ígérkező Eb-re, amelyet ezúttal nem egy vagy két országban, hanem – az UEFA korábbi döntése értelmében – 13 ország egy-egy városában bonyolítanak le.

Budapest mellett nyilvánosságra került Belgrád, Szófia, Prága, München, Bázel, Athén, Lyon, Stockholm, Amszterdam, Oslo, Szentpétervár, Isztambul és Jeruzsálem jelentkezése, illetve Olaszország még nem döntött, hogy római vagy milánói helyszínnel pályázzon.

A 2020-as Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni, az egyik az elődöntőket és a finálét foglalja magában, míg a másik pakett három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást tartalmaz. Utóbbit tekintve majd 12 győztest hirdetnek ki jövő szeptemberben.

A nyolcaddöntőre 50, a negyeddöntőre 60 ezer férőhelyes stadion az elvárás, továbbá a legjobb négy összecsapásaira 70 ezres kapacitás a követelmény. A finálés csomagra az eddig ismert adatok alapján München és Isztambul pályázik biztosan.

Az UEFA azonban a kisebb országokra is gondolva két esetben 30 ezer néző befogadására alkalmas stadionnak is lehetőséget ad a pályázásra azzal a kitétellel, hogy a csoportmeccseken kívül nyolcaddöntős összecsapást rendezhetnek ott. Ennek a kedvezménynek köszönhetően jelentkezett például Prága és Jeruzsálem is.

A végleges pályázatokat április 25-ig kell majd eljuttatni az UEFA-nak, a rendező városokat pedig jövő szeptemberben jelölik ki.

A magyar szövetség a keddi bejelentés szerint a Puskás Ferenc Stadionnal kandidál. Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos április 23-án jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, "stadion a stadionban" koncepcióval, így a mostani Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény.

A 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet, és a tervek szerint 2017 végén adják át. A beruházás 70-90 milliárd forintba kerül.

párizsi olimpia 2024