Aki az elmúlt hónapokban kérdéseket intézett Thomas Bachhoz, a Német Olimpiai Sportszövetség (DOSB) elnökéhez, annak rendszerint nem ő, hanem ügyvédje válaszolt és egyértelműen kijelentette, jogi lépésekre számíthat az, aki a legrangosabb német sportpolitikus személyiségi jogait sérti. A fenyegető ügyvédi levelek még azelőtt megérkeztek, hogy bármilyen anyag megjelent volna Bachról a sajtóban. Ezalapján az 59 éves jogásznak és egykori tőrvívónak egyértelműen van rejtegetnivalója a nyilvánosság előtt. Ezt egyelőre csak a németek gondolják így, nemzetközi körökben ugyanis kedvezőbb megítélésnek örvend.
Buenos Aires újra meghozta a győzelmet Thomas Bachnak, aki először az 1976-os olimpián tőrvívásban vehette át csapatával együtt az aranyat, majd nem egészen negyven évvel később ugyanitt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének választották. Bach már korán aktív volt a sportdiplomáciában, előbb a Német Vívószövetség szóvivőjeként, majd különböző tagságokat töltött be a Német és Nemzetközi Olimpiai Bizottságokban. 2000-ben választották először a NOB tiszteletbeli alelnökévé, majd 2006-ban az új Német Olimpiai Sportszövetség élére.
Ezzel párhuzamosan Bach a legnevesebb német vállalatoknak dolgozott: elsőként az Adidas sportszergyártó nemzetközi kapcsolataiért felelt, majd a Siemens konszernnel kötött tanácsadói szerződést. Az egykori sportoló az arab világ gazdasági szereplőivel kötötte össze a nagyvállalatot, amiért (a német Der Spiegel hetilap szerint) 2008-ban mintegy 400.000 eurós honoráriumot vehetett fel, emelett a szerződés napi 5000 eurós kiküldetési díjat is tartalmazott. A Siemens felügyelőbizottsága sokallta Bach fizetését, szerintük egy ilyen magas honorárium esetén teljesen szokatlan további többezer eurós napidíjakat is fizetni.
Az arab kapcsolatok nemcsak üzleti, hanem diplomáciai téren is kifizetődtek. Bach egyrészt a mai napig Német - Arab Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, másrészt hű szövetségeseket gyűjtött a NOB tagjai között. Ahmad al Sabbah kuwaiti sejk (annak ellenére, hogy ez a NOB szabályaiba ütközik) többször hangoztatta, hogy Thomas Bach mellett teszi le voksát a szeptemberi 10-i elnökválasztáson. A kuwaiti szál, különben, más szempontból is érdekes: Bach ugyanis tagja a Weinig AG cég felügyelő bizottságának, melynek kuwaiti befektetői vannak és elnöke a Kuwaiti German Holding Company tanácsadó bizottságának.
Nemcsak a befolyásos arab üzletemberekhez fűződő tisztázatlan kötelékei sodorták veszélybe az új NOB-elnök függetlenségét, hanem a német dopping-áldozatokhoz való viszonyulása is. A világbajnok tőrvívó igyekezett az elmúlt hónapokban a dopping-elleni küzdelem elkötelezett harcosaként pozicionálni magát, többek közt azzal, hogy részben az ő megrendelésére készült el a Humboldt Egyetem dopping-feltáró tanulmánya, mely elsőként az NSZK-ban zajló dopping-kutatást és használatot tárta fel. A német doppingáldozatok segítő szervezete, azonban, nem tartja megfelelőnek Thomas Bachot a NOB élére. A szervezet szerint a DOSB és a szövetséget eddig vezető férfi elhallgatja, kikerüli a nyugat-német doppingolás mértékéről és hogyanjairól szóló kérdéseket. A német politika, pedig, a Zöldek kivételével, ugyanúgy eltekint ezektől a kényes, homályba vesző kérdésektől azért, hogy ne rontsák Bach esélyeit a NOB élén - nyilatkozza a doppingáldozatok szövetségének elnöke, Ines Geipel a Thüringische Landeszeitungnak.
A német sportélet személyiségei és a politikai vezetőknek azonban nem marad más hátra, minthogy gratuláljanak a kiváló stratéga Bach sikeréhez. Bár sehol nincsenek jobban tisztában Bach kettős életútjával, mint saját hazájában, mégis okot ad az örömre, hogy a NOB élén német sportpolitikus áll.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.