2013. augusztus. 29. 17:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 29. 17:45 Sport

Leminősítették a riói doppinglabort

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szerint a Rio de Janeiró-i laboratórium nem alkalmas feladatainak megfelelő színvonalú ellátására, ezért szeptember 25-i kezdettel visszavonta annak akkreditációját. A labort a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban elfogadta, így a kiemelt intézmények közé tartozott.

A WADA határozatáról a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség adott hírt honlapján csütörtökön.

Az ügynökség szerint a labor működése nem felelt meg a szigorú nemzetközi előírásoknak, a NOB és a WADA által kötelezően előírt szabványoknak.

Korábban is megbüntették már a brazil intézményt: 2012-ben kilenc hónapra fel kellett függesztenie működését, idén pedig augusztus elején vonta vissza - akkor még ideiglenes jelleggel - akkreditációját a WADA, amely most hosszabb időre "kikapcsolta" a nemzetközi doppingellenes tevékenységben való részvételből a laboratóriumot.

A labor nem végezhet ezentúl semmiféle doppingminta-elemzést, emiatt igen jelentős bevételtől is elesik.

párizsi olimpia 2024