Csődöt jelent júniusban a népszerű görög focicsapat
Júniusban csődöt jelent Görögország egyik legnépszerűbb labdarúgócsapata, az AEK Athén, amely a következő szezonban önként a harmadik vonalban szerepel.
A hosszú ideje nagyon komoly anyagi gondokkal küzdő klub részvényesei kedden tartottak válságtanácskozást, és abban egyeztek meg, hogy a következő, június 7-re tervezett ülésük után csődöt jelentenek.
A csapat a 2012/2013-as bajnoki szezon végén kieső helyen zárt, de kedden a részvényesek arról is határoztak, hogy a második vonalban sem vállalják az indulást, mert a klub anyagi helyzetének egyensúlyba hozásához egy évnél hosszabb időre lesz szükség.
A fővárosi együttes az ország harmadik legnépszerűbb klubja, 11-szer nyert bajnokságot és 14-szer Görög Kupát.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.