2013. április. 03. 18:52 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 03. 18:51 Sport

Orbán öccse birkózóversenyen indult

Orbán Viktor miniszterelnök öccse, Orbán Győző is részt vett a húsvéti Nyers László birkózó-emlékversenyen a 85 kilós súlycsoportban - írta a Blikk.

"Jól mozgott, nagyszerűen küzdött, látszott rajta, hogy szereti a birkózást" - idézte egyik olvasóját a Blikk, aki szintén ott volt a versenyen és lefotózta versenyzés közben Orbán Viktor testvérét.

Orbán Győző a lapnak azt mondta, szívesen jár veteránversenyekre. "Tizenkét éve kezdtem újra a birkózást, azóta hetente háromszor három órát edzünk és birkózunk a társaimmal" - mondta a kormányfő öccse, aki ifjúsági versenyzőként országos bajnokságon is dobogóra került.

"Érettségi után a tanulást választottam, ezért abbahagytam a birkózást. Veteránként visszatérve nagyon élvezem, hogy régi társaimmal birkózhatok, akikkel szinte együtt tértünk vissza, mert korábban ők is a tanulás mellett döntöttek. A sok edzésnek meg is van az eredménye, néhány éve veterán Európa-bajnokságot nyertem" - tette hozzá.

"Viktorral, mint általában a fiútestvérek, sokat verekedtünk, és mivel ő volt nagyobb, mindig ő győzött. Fél év birkózóedzés után fordult a kocka, lassacskán én lettem az erősebb. Aztán megegyeztünk, hogy nem birkózunk többet" - mondta Orbán Győző.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.