Többéves mintákkal akadt fenn a doppingellenőrzésen két orosz súlylökő
Az Orosz Atlétikai Szövetség kedden két évre eltiltott két olimpiai bajnokot, Szvetlana Kriveljovát és Olga Kuzenkovát, akik korábbi mintáik ismételt vizsgálatakor akadtak fenn a doppingellenőrzésen.
A női súlylökést az 1992-es barcelonai játékokon, illetve a 2003-as párizsi világbajnokságon is megnyerő Kriveljova a 2004-es olimpián adott mintájának újraelemzése után bukott le. A 43 éves volt sportolót a szövetség április 2-ától tiltotta el két évre, emellett 2004. augusztus 18-a és 2006. augusztus 17-e közötti valamennyi eredményét megsemmisítette.
Kriveljovát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már tavaly megfosztotta athéni bronzérmétől, melyet eredetileg honfitársa, az első helyen végzett Irina Korzsanyenko eltiltása után kapott meg.
A 42 éves kalapácsvető, Kuzenkova esetében a nemzetközi szövetség márciusban hozta nyilvánosságra, hogy a 2005-ös helsinki világbajnokságon adott mintájában tiltott anyagot találtak. Az orosz szövetség most - jelképesen - március 28-ától tiltotta el, és eredményeit 2005. augusztus 12-e és 2007. augusztus 11-e között törölte. Ezzel a női kalapácsvetés 2005-ös világbajnoki címe a kubai Yipsi Morenót illeti meg.
A két már visszavonult dobóatléta mellett a 26 éves gátfutót, Jelena Csurakovát is kétéves eltiltással sújtották Oroszországban. A londoni olimpián 400 gáton elődöntős futót januárban, egy portugáliai edzőtáborban ellenőrizték, és a mintájában tesztoszteront mutattak ki.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.