2013. március. 21. 13:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 21. 14:34 Sport

Orbán: "minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága"

Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyebek mellett ezzel is indokolta, hogy kormánya kiemelten kezeli a sportot.

"A sport éppen olyan terület, ahol a fiatalok magukon túlmutató célokat tűzhetnek ki, bátorsággal, tehetséggel és kitartással pedig a határ a csillagos ég lehet a számukra" – mondta a kormányfő a Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna csütörtöki sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor kiemelte: legkésőbb e félév végéig aláírják azt a fejlesztési tervet, amely 2020-ig magában foglalja 16 sportág utánpótlás- és infrastruktúra-fejlesztését, továbbá szakemberképzését.

A miniszterelnök kifejtette, a magyar futball felemelkedésével kapcsolatban sokszor találkozik kétkedőkkel, de azt szokta mondani, "nem töltöttünk még annyi időt az élvonalon kívül, mint amennyit az élvonal tagjaként". Megjegyezte, ő Uruguayt tekinti példának, mert időről időre feltámad, pedig kevesebb lakosa van, mint Magyarországnak. "Ha elődeink nem vállalták volna a vitákat, akkor nem lenne Országház és nem lenne Lánchíd" – indokolta elszántságát a sport és a labdarúgás támogatásában Orbán Viktor.

Gheorghe Hagi 125-szörös román válogatott labdarúgó a sajtóeseményen kijelentette, örül, hogy egy miniszterelnök ennyire szereti a futballt és a sportot, emellett abbéli reményét fejezte ki, hogy Románia is követi a példát. "Ez a befektetés négy-öt év múlva meghozza eredményét a magyar futballban, és ha mi tovább alszunk, akkor Magyarország labdarúgásban is megelőzi Romániát" – mondta Hagi, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy csak közép- és hosszú távú tervekben érdemes gondolkodni a sport területén.

A sajtótájékoztatón szóba került a pénteki magyar-román világbajnoki selejtező is, amelyet a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetése nyomán zárt kapuk mögött rendeznek a Puskás Ferenc Stadionban. A FIFA az augusztusi, Izrael elleni barátságos találkozón történt rasszista megnyilvánulások miatt tiltotta ki a nézőket a lelátóról.

Orbán Viktor elmondta: a válogatott meccseken azt várja, hogy az adott közösség, így jelen esetben a magyar emberek erényeit csillogtassák meg a játékosok. Ilyen erénynek nevezte a "gógyit", mert "a magyarok büszkék sajátos észjárásukra", továbbá a nagyvonalúságot, a cselvetést és a bátorságot. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hiába nyer a csapat, nem tud teljesen elégedett lenni, ha "feltörte a hátát a háló" a meccsen.

"Be tudtam volna osonni a stadionba, de ellenálltam, mert nem lenne helyes" – válaszolt a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy a helyszínen tekinti-e meg a mérkőzést. Hagi elsősorban jó meccset vár, és mint mondta, nem szokása tippelni. Azt viszont sajnálja, hogy üres lesz a stadion, mert "a futballmeccs egy előadás, az előadáshoz pedig közönség kell". Szerinte pénteken az a csapat nyer, amelynek jobb a védelme.

"Győzzön a jobb" – jelentette ki Hagi, az általa létrehozott Hagi Akadémia tulajdonosa és ügyvezetője. A constantai intézmény immár harmadszor vesz majd részt a Puskás Suzuki Kupán.

párizsi olimpia 2024