Blatter nem akar FÁK-bajnokságot
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egyáltalán nem támogatja a szovjet utódállamok alkotta Független Államok Közössége (FÁK) klubcsapataival zajló saját bajnokság megvalósításának ötletét.
A FIFA elutasító magatartását keddi állásfoglalásával magának a világfutball csúcsszervének az elnöke, Joseph Blatter erősítette meg az orosz hírügynökség érdeklődésére. Az ITAR-TASZSZ azzal kapcsolatban fordult a FIFA első emberéhez, hogy hétfőn Moszkvában tanácskozásra ültek össze a "posztszovjet" bajnokság életre hívásán ügyködők, akik ugyanakkor távol állnak attól, hogy FÁK-szintű pontvadászatban gondolkodhassanak. Tudniillik a fórumon csupán orosz és ukrán labdarúgóklubok képviselői vettek részt, utóbbiak részéről ráadásul eleve jóval szerényebbnek mutatkozik az érdeklődés a közös liga iránt.
Az ötletet ugyanakkor már tavaly, az elsők között karolta fel az orosz élvonal, a Premjer Liga vezetése, bejelentve, hogy tervet készít a FÁK élcsapatait tömörítő csúcsbajnokság megteremtésére. A pillanatnyilag már csak "kétnemzeti" pontvadászat is gyorsan elbukhat azonban a FIFA ellenállásán. Blatter nyilatkozatában leszögezte, hogy bármilyen FÁK-bajnokság eleve szembemegy a FIFA elveivel.
"Klubszintű sorozat csakis a nemzeti bajnokságok keretein belül működtethető. Európában pedig kizárólag a kontinentális szövetségnek, az UEFA-nak van joga határokon túlnyúló klubversenyeket szervezni, amilyen például a Bajnokok Ligája" - szögezte le a nemzetközi sportági szövetség elnöke.
A hétfői moszkvai összejövetelen mindenesetre kiderült, hogy pénz amúgy lenne egy orosz-ukrán közös bajnokságra. A költségvetési elképzeléseket ismertető hírügynökségi beszámoló szerint a FÁK-bajnok 92 millió dollárt kapna, az "egyesített bajnokság" második helyezettje 74 millióra, a harmadik pedig 61 millióra számíthatna.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.