Női pilótával tesztelik a Williams új autóját
Elsőként Susie Wolff tesztelheti majd februárban a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Williams idei versenyautóját.
A brit istálló hétfőn jelentette be, hogy a csapat részvényesének és korábbi ügyvezető igazgatójának, Toto Wolffnak a felesége teszi majd meg az első köröket a 2013-as, FW35 jelzésű modellel.
A skót születésű, 30 esztendős Susie Wolff hét évig a német túraautó-bajnokságban (DTM) szerepelt, tavaly április óta dolgozik a Williamsnek, és az idén több alkalommal is lehetőséget kap majd az istállónál, elsősorban az aerodinamikai fejlesztések tesztelésénél.
A Williamsnél az idei vb-sorozatban az előző szezonban a Spanyol Nagydíjon diadalmaskodó venezuelai Pastor Maldonado, valamint az újonc finn Valtteri Bottas lesz a két pilóta.
Az 1980 és 1997 között kilenc konstruktőri világbajnoki címet nyerő istálló tavaly a nyolcadik helyen zárta a pontversenyt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.