Lewis Hamilton heroikus csatában legyőzte Sebastian Vettelt a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon, Austinban, ahol Fernando Alonso a 3. helyen futott, így marad a körömrágás: a Red Bull csak a konstruktőri titulust biztosította be, az egyéni világbajnoki cím sorsa a jövő hétvégén esedékes Brazíliai évadzárón dől majd el.
Ha Amerika, akkor Lewis Hamilton: így lehet sommázni a Forma-1 és az Egyesült Államok jelenkori viszonyát, ugyanis az USA legutóbbi, 2007-ben, Indianapolisban tartott nagydíja után a nagy austini visszatérés alkalmával is a McLaren versenyzője állhatott a dobogó legfelső fokára. Noha az időmérő edzésen hajszálnyival kikapott Sebastian Vetteltől, a britnek a futamon sikerült legyőznie a Red Bull klasszisát és ezzel komoly szívességet tett a 3. pozícióban leintett Fernando Alonsónak: ugyan a Ferrari spanyoljának hátránya 13 pontnyira nőtt Vettelhez képest, de legalább életben maradt a bajnoki esélye a jövő hétvégén esedékes brazíliai évadzáróra is.
Míg Vettel a rajtnál megőrizte az elsőséget, addig Hamilton alulmaradt a másik Red Bullal, Mark Webberrel szemben, így amikor a mezőny a vészjósló előrejelzésektől eltérően incidensektől mentesen elfordult a dombra felmenő, szűk balos 1-es kanyarnál, a McLaren a 3. helyen haladt. Többszöri próbálkozás után, a 4. körben Hamilton a 12-es kanyarnál legyűrte Webbert és nekilátott Vettel hosszas üldözésének. A brit a 20., a német a 21. fordulóban váltott a keményebb keverékű Pirellikre, ami nem eredményezett helycserét.
Noha a McLaren végig lőtávolban volt, Hamilton képtelen volt megelőzni az alacsonyabb végsebességű, azonban a kigyorsításoknál látványosan jobb Red Bullt. Az előzés csak 14 körrel a leintés előtt jött össze a britnek: a 12-es kanyarnál a DRS bevetésével elment Vettel mellett, azonban a hátralevő körökben nem sikerült jelentősebb előnyre szert tennie, így a kockás zászló alatt mindössze 6 tizeddel hamarabb haladt át, mint a bajnokság éllovasa.
„Csodálatos hétvége volt. Nagy kihívásnak ígérkezett, hogy legyőzzük a Red Bullt és Sebastiant, de végül megcsináltuk. Büszke vagyok rá, hogy én lettem az első győztes ezen az új pályán” – mondta a McLarentől az évad végén a Mercedeshez igazoló Hamilton, akinek idei negyedik, pályafutása huszonegyedik sikere után a zárófutamon még lehet esélye az egyéni tabella bronzérmes pozíciójának megszerzésére.
Vettel az egyik lekörözendő HRT-t, Narain Karthikeyant okolta amiatt, hogy Hamilton előzési pozícióba tudott kerülni: „Úgy tűnt, hogy minden rendben van, de sajnos a forgalom nem játszott a kezemre. Lewis közel került, nyitotta a DRS-t és teljesen mindegy volt, hogy melyik oldalra húzódom. Jól használta ki a kínálkozó lehetőséget. A srácok a csapatban büszkék lehetnek magukra, megérdemelnek egy italt most, hogy megvédtük a konstruktőri vb-címet” – fogalmazott a harmadik bajnoki titulusára hajtó német.
Alonsónak egyébként nem csak Hamilton tett szívességet, hanem Felipe Massa is: a kvalifikáción a harmatgyenge 9. időt autózó spanyol a futamon a Lotus-versenyző Romain Grosjean váltócseréjének köszönhetően egyébként is előreléphetett egy pozíciót, amit órákkal a verseny előtt a Ferrari egy ellentmondásos húzás révén egy újabb pozícióval fejelt meg. A vörösök feltörték Massa váltóján a plombát, így a brazil a 6. helyett a 11.rajtkockából vágott neki a távnak, míg a spanyol nyert egy újabb helyet és a pálya tisztább oldaláról rajtolhatott.
A hispán élt is a lehetőséggel: a kialvó piros lámpák után a 4. pozícióba lépett előre, a 16. körben pedig megörökölte a 3. helyet a kieső Webbertől: az ausztrál RB8-asán előbb a KERS döglött be, majd kisvártatva az új fejlesztésű, élesben első ízben használt generátor is megadta magát. A maranellóiak vb-aspiránsa a gyatra kvalifikáció után aligha számíthatott jobbra a dobogó legalacsonyabb fokánál, ráadásul a kerékcseréje sem sikerült jól: a jobb hátsó abroncsot csak nehézkesen tudták levenni a szerelők, így a szerviz 6,3 másodpercig tartott.
„Mivel ma képtelenek voltunk olyan tempóra, mint Lewis és Sebastian, ez az eredmény felér egy győzelemmel. Péntek este, az edzések után, majd a tegnapi időmérő edzés után sem gondoltuk volna, hogy mindössze három pontot fogok veszíteni. Elégedettnek kell lennünk” – mondta a ferraris, akinek Brazíliában így is komoly fegyvertényt kellene véghezvinnie ahhoz, hogy elhappolhassa a bajnoki címet Vettel orra elől: ha győz is Interlagosban, a német nem végezhet az első négy között…
Massa szezonbeli egyik legjobb teljesítményével a 11. helyről indulva végül csapattársa mögött, a 4. pozícióban futott be. A jó versenytempót bátor előzésekre váltó brazil a másik McLarent, Jenson Button utasította maga mögé: a 12. helyről, kemény abroncsokon startoló brit az első körben visszaesett a 16. pozícióba, viszont az abroncsokkal jól sáfárkodva egészen a 35. körig elhúzta a kerékcserét, amivel számos pozíciót nyert. A szerviz után a Lotusokat nagy csatában utasította maga mögé: az 5. körben megpördülő, így a 22. pozícióból felkapaszkodva végül a 7. helyen befutó Grosjeant a 39. körben, míg a 6. pozícióban leintett Kimi Räikkönent jónéhány próbálkozás után a 46. fordulóban tudta legyűrni.
A Lotusok mögött az egész hétvégés remek teljesítményét értékes pontokkal megkoronázó Force India-menő, Nico Hülkenberg futott be, akit az utolsó két pontszerző helyen a Williams párosa, Pastor Maldonado és Bruno Senna követett. A venezuelai 3 körrel a leintés előtt, az 1-es kanyarnál egy kőkemény, kerék a kerék melletti csatában gyűrte le brazil márkatársát.
Sergio Perez, az austini pályát valósággal megszálló mexikói drukkerek elsőszámú kedvence az utolsó pontról lemaradva 11. lett a Sauberrel, maga mögé utasítva a Toro Rosso versenyzőjét, Daniel Ricciardót. A 18. helyről startoló ausztrál a viadal első felében ígéretesen muzsikált: kerékcseréjét egészen a 30. körig elhúzta, így feljött egészen az 5. pozícióba, de stratégiája végül nem lett kifizetődő. A Red Bull-junioregylet másik versenyzője, Jean-Eric Vergne el sem jutott a célig, a francia műszaki hiba miatt már a 15. körben kiesett.
Nem alakult jól a Mercedes versenye sem: a texasi hétvége során végig hullámzó teljesítményt nyújtó csillagosoknál Nico Rosberg a 13., Michael Schumacher a 16. helyen zárt, így a különítmény képtelen volt megszakítani a japán futam óta tartó pontínséget.
A leghátsó régióban a Caterhamek Vitalij Petrov vezérletével visszavágtak a Marussiáknak a kvalifikációs vereségért, a konstruktőri tabella 10. helyéért dúló ádáz küzdelemben azonban még mindig a rakétavörös-fekete együttes áll jobban.
Az Amerikai Nagydíj végeredménye:
1. | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 60 kör, 1:35:55.269 |
2. | Sebastian Vettel | Red Bull Racing-Renault | +0.6 |
3. | Fernando Alonso | Ferrari | +39.2 |
4. | Felipe Massa | Ferrari | +46.0 |
5. | Jenson Button | McLaren-Mercedes | +56.4 |
6. | Kimi Räikkönen | Lotus-Renault | +1:04.4 |
7. | Romain Grosjean | Lotus-Renault | +1:10.3 |
8. | Nico Hulkenberg | Force India-Mercedes | +1:13.7 |
9. | Pastor Maldonado | Williams-Renault | +1:14.5 |
10. | Bruno Senna | Williams-Renault | +1:15.1 |
11. | Sergio Perez | Sauber-Ferrari | +1:24.3 |
12. | Daniel Ricciardo | STR-Ferrari | +1: 24.8 |
13. | Nico Rosberg | Mercedes | +1:25.5 |
14. | Kamui Kobayashi | Sauber-Ferrari | +1 kör |
15. | Paul di Resta | Force India-Mercedes | +1 kör |
16. | Michael Schumacher | Mercedes | +1 kör |
17. | Vitaly Petrov | Caterham-Renault | +1 kör |
18. | Heikki Kovalainen | Caterham-Renault | +1 kör |
19. | Timo Glock | Marussia-Cosworth | +1 kör |
20. | Charles Pic | Marussia-Cosworth | +2 kör |
21. | Pedro de la Rosa | HRT-Cosworth | +2 kör |
22. | Narain Karthikeyan | HRT-Cosworth | +2 kör |
|
|
|
|
Nem értek célba: | |||
|
|
|
|
| Mark Webber | Red Bull Racing-Renault | Generátor |
| Jean-Eric Vergne | STR-Ferrari | Felfüggesztés |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.