A rossz eredmények ellenére marad a Milan edzője
Az AC Milan labdarúgócsapatának vezetősége annak ellenére továbbra is bízik Massimiliano Allegri vezetőedzőben, hogy gárda csak a 13. helyen áll a Serie A-ban.
A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a vasárnap Fiorentinától elszenvedett 3-1-es hazai vereséget követően Silvio Berlusconi elnök és Adriano Galliani alelnök hosszasan egyeztetett a szakemberrel az együttes körüli helyzetről, amelynek végén mindkét vezető további bizalmáról biztosította a trénert.
A piros-feketék az eddigi 12 forduló alatt mindössze négyszer nyertek, legközelebb szombaton a Napoli vendégei lesznek.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.