Szalai Ádám mesterhármasával nyert a Mainz
A magyar válogatott csatára először a 21. percben volt eredményes, rögtön a szünet után talált újra a kapuba, míg a 3-0-s végeredményt a 64. percben állította be a Hoffenheim ellen.
Szalai Ádám mesterhármasának köszönhetően a Mainz hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Hoffenheimet a német labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának szombati játéknapján.
A magyar válogatott csatára először a 21. percben volt eredményes, rögtön a szünet után talált újra a kapuba, míg a végeredményt a 64. percben állította be.
A másik, szombaton pályára lépő magyar játékos, az újonc Fürth csapatát erősítő Stieber Zoltán gólpasszt adott a vendég Werder Bremen ellen 1-1-re végződő találkozón.
A címvédő és hétközi BL-fordulóban a Real Madridot legyőző Borussia Dortmund ezúttal a Freiburg vendégeként nyert. Az eddig sereghajtó, hét bajnoki óta nyeretlen, legutóbbi négy meccsén pedig vereséget szenvedő Wolfsburg Felix Magath vezetőedző csütörtöki elküldése után 4-1-re győzött Düsseldorfban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.