2012. október. 25. 18:06 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 25. 17:45 Sport

Revansot vehet az olaszokon a Kemény-csapat

Egy olaszok elleni meccsen mutatkozik be a magyar férfi vízilabda-válogatott új felállásban.

Székesfehérváron mutatkozik be a megújult férfi vízilabda-válogatott, amely november 3-án a Csitáry G. Emil uszodában Olaszország ellen játszik Világliga-mérkőzést.

Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a jól sikerült januári Volvo-kupa után ismét hasonlóan színvonalas és teltházas találkozóra van kilátás. Reményét fejezte ki, hogy az összecsapás újabb lökést ad a fehérvári vízilabda-utánpótlásának, amely évek óta igyekszik a tehetséges fiataloknak lehetőséget biztosítani.

Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az újjáalakult férfiválogatott első mérkőzését játssza hazai környezetben. Szerinte jó esély kínálkozik arra, hogy Magyarország visszavágjon az olaszoknak a londoni olimpia negyeddöntőjében elszenvedett vereségért.

Kiemelte, nem csak a felnőttek kapnak bemutatkozási lehetőséget jövő szombaton. A felvezető mérkőzést ugyanis a magyar és az olasz juniorválogatottak játsszák. Szeretnének hagyományt teremteni, s rendszeressé tenni, hogy a hazai válogatott találkozók előtt az utánpótláscsapatok is megmérkőznek.

Varga Zsolt, a magyar juniorválogatott edzője kijelentette: szokniuk kell a fiatal játékosoknak a nagyobb létszámú közönség előtti játékot és az ezzel járó pszichés nyomást. Erre kiváló alkalom nyílik Székesfehérváron, amely fontos állomása a decemberi világbajnokságra való felkészülésnek.

Kemény Dénes szövetségi kapitány - Benedek Tiborral és Mátéfalvy Csabával egyeztetve - nyilvánosságra hozta az idei két Világliga-találkozóra meghívottak névsorát. A válogatott keretében helyet kapott Baksa László, Nagy Viktor, Decker Attila (kapusok), Bátori Bence, Bundschuh Erik, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Katonás Gergő, Kis Gábor, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes és Vámos Márton.

Magyarország először október 31-én, szerdán Nagyváradon Romániával mérkőzik.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?