Világklasszis asztaliteniszezőt nevelt, egy vagon menekültet vitt Svédországba, az utóbbi évek összes labdarúgó világversenyén jegyüzérkedett, évi négyszer költözik be valamely világváros kártyabarlangjaiba – a Stockholmban élő, vajdasági származású Kubát Igor folyton az élet sűrűjében találja magát. Fél tucat névjegykártyája van, többek között a norvég és a ciprusi labdarúgó-válogatott logisztikai menedzsere, meg a legnagyobb délszláv énekesek „futtatója” a skandináv országban. Mégse lehet biztos benne, hogy érdekesebb az életútja, mint az édesapjáé, Kubát Jánosé, akit az első számú vajdasági magyarnak tart.
hvg.hu: Bár nem sokáig foglalkozott asztalitenisszel, de a befektetett munkájának az eredménye annál tartósabb lett.
Kubát Igor: Arról álmodtam, hogy lesz egy világszintű versenyzőm, mint apámnak volt, az Európa-bajnok Korpa István személyében. Ez valóra is vált, 4 évig foglalkoztam Boros Tamarával, aki azután közel 5 éven keresztül a legjobb európai volt a világranglistán. Négy olimpián szerepelt és még tovább lehetett volna a csúcson, ha nem szenved egy furcsa sérülést: középfülgyulladást kapott, amitől elveszítette egy jó időre az egyensúlyérzékét, így sokat ki kellett hagyjon. Hogy nem lett világbajnok, az hajszálakon múlott. Kétszer volt vb-harmadik és többször volt a világranglistán a kínaiak előtt. Úgy féltek tőle, hogy nem engedték ki Kínába edzőtáborozni...
hvg.hu: A csodafegyverét Magyarországról importálták.
Kubát Igor: Igen, Bátorfiéktól „loptuk el” a szervatechnikát. Nagyon jóban voltam Bátorfi Istvánnal, Csilla és Zoltán édesapjával. Felmentem Budapestre és megkértem, hogy nézhessem, hogyan gyakorolják a szervákat, amik csoda számba mentek akkoriban. Feldobták a labdát a plafonig, amitől akkora erőt kapott, hogy alig lehetett védeni. Egy héten keresztül magyarázták nekem, melyikben milyen csavar van. Napi egy órán keresztül mást se csináltak, csak szerváltak. Amikor hazamentem, mi is ugyanígy tettünk. Tamara sírt az elején, hogy elrepül a labda, de mondtam neki, meglátod, egy év múlva úgy jön vissza, mintha zsinóron húznák.
hvg.hu: Ha ma megkérdezik, mi a foglalkozása, mit felel?
Kubát Igor: Attól függ, ki kérdezi. Ha ismerős, annak azt mondom, hogy fűtő a Napnál, ha hivatalos helyen kell bemutatkozzak, akkor a hat névjegykártyám közül azt adom oda, amelyiket a helyzet megkívánja.
hvg.hu: Például amin azt írja, hogy a norvég labdarúgó-válogatott logisztikai menedzsere?
Kubát Igor: Például azt. Nagyon jó barátom és mentorom, Zsoldos László töltötte be előttem ezt a posztot, ő kért meg a halálos ágyán, hogy vegyem át tőle a munkáját. Előtte 5 évig segítettem neki, ha a délszláv térségbe utazott a norvég válogatott, akkor azokat az utakat én szerveztem, most viszont már minden útjuk rajtam keresztül megy. Az új ismeretségek által azután kinyíltak a kapuk, több első osztályú norvég csapatnak, a ciprusi válogatottnak, a szlovén Olimpija Ljubljana csapatának is én lettem a logisztikai menedzsere.
hvg.hu: A sportkörökben (is) kiterjedt ismeretségi köréből kiket tart a legérdekesebb figuráknak?
Kubát Igor: A legutóbbi érdekes ember, akit megismertem, a norvég Tromso csapatának a segédedzője, egy 25 éves, tejfelesszájú srác, akiről kiderült, hogy egy személyben a norvég válogatott harmadedzője is, sőt a Chelsea játékosmegfigyelője egész Skandináviára. Ezen ledöbbentem, hogy változik a világ: én 25 évesen még nem ettem paradicsomot, ez a fiú meg már a csúcs közelében jár! Egy ilyen kapcsolatot nagyon jól lehet használni, ha látok egy tehetséges gyereket, elgondolkodok azon, hogy felhívom, nézze már meg. A mai világban hiába vagy zseni, kapcsolatok nélkül semmire sem mész. A legérdekesebb ember az életemben természetesen az apám. Őt a sors megáldotta egy akkora tehetséggel, amivel bármilyen posztot megszerezhetett volna, sportminiszter lehetett volna, államelnök, vagy amit csak akar. Amit elért, azzal így is a vajdasági magyarság abszolút első embere. De a legtöbb helyen elvágta maga alatt a fát és idő előtt kellett távozzon.
hvg.hu: A szervezői készség mindkettejükben közös, ő sakkolimpiákat szervezett, ön a legnagyobb balkáni énekeseket viszi ki Svédországba. De 1991-ben ön szervezte meg egy vagon vajdasági polgár Svédországba menekülését is...
Kubát Igor: Amikor megérkeztünk a svéd határhoz, próbáltuk elhitetni, hogy turisták vagyunk, de addig faggattak, míg bevallottuk, hogy menekülünk a behívók elől a háború sújtotta Jugoszláviából. Elvittek minket egy menekülttáborba, ahol egy egész emeletet csak mi töltöttünk meg. Az emberek, ha menekülnek valahonnan, az általában szomorú történet, mi viszont csodálatos hónapokat töltöttünk ott.
hvg.hu: Boros Tamarát és a családját is vitte magával Svédországba.
Kubát Igor: Igen, de sajnos ők is – mint a családomon kívül szinte minden vajdasági magyar – kiutasítást kaptak. Amikor ez kiderült, Ormai Lászlót hívtam fel, a budapesti Statisztika pingpongklub alapítóját, aki a női válogatott szövetségi kapitány volt akkoriban. Mondtam neki, hogy itt van egy lány, aki előtt óriási jövő van, pár év múlva Európa csúcsán lesz. Gondolkodási időt kért, hogy megbeszélje Fülöp Istvánnal, a Statisztika edzőjével. Pár nap múlva visszahívott, és azt mondta, a válogatottnál most jól állnak játékosokból – Tóth Krisztina akkoriban jött fel, Bátorfi Csilla a csúcson volt – nem valószínű, hogy beférne a csapatba, próbáljunk inkább másfelé orientálódni. Pár év múlva aztán tépték a hajukat, hogy ekkora hülyeséget csináltak, hiszen Tamara végül a Statisztikánál kötött ki, 10 évig játszott náluk, de akkor már nagy pénzért kellett megvásárolják... Felhívtam hát a horvát női válogatott szövetségi kapitányát, aki kapott az alkalmon. Tamara egy hét múlva horvát állampolgár volt, két hétre rá pedig indult az ifjúsági Európa-bajnokságon Hágában, amit megnyert a horvátok színeiben.
hvg.hu: A futballvilág is közel áll önhöz, az utóbbi évtizedek valamennyi világversenyén jelen volt, nem csak nézőként, de úgy is, mint jegyüzér. Így utólag a látott meccsek közül, melyiknek a belépőjét adná el a legdrágábban?
Kubát Igor: Egy montevideói Uruguay-Kolumbia meccsét. Dél-amerikai túrán voltunk a feleségemmel, amikor a vb-selejtezők utolsó mérkőzését játszották, ahol Uruguaynak győzelem, Kolumbiának pedig döntetlen kellett ahhoz, hogy pótselejtezőt játszhasson. Soha életemben nem éltem át olyat, mint azon a meccsen. Amikor Uruguaynak Recoba negyed órával a vége előtt berúgta a győztes gólt, olyan lett a pálya, mintha két napig esett volna rá a hó, annyi konfettit bedobáltak. A Boca Juniors egyik otthoni meccse sem volt kisebb élmény. Nemrég lemérték, hogy a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengést okoztak a szurkolók, amikor a Boca otthon megnyerte az argentin kupadöntőt. Összehasonlításként mondom, hogy 5,3-at mutatott a szeizmográf Olaszországban annál a földrengésnél, amibe 6-an belehaltak. Szóval el lehet képzelni, mi megy ott.
hvg.hu: Hol keresett a legtöbbet a jegyekkel?
Kubát Igor: Japánban, amikor a világbajnoki döntőt Németország és Brazília játszotta. Csak 8 jegyem volt, de félévi fizetésemet megkerestem rajta. Két olyan csapat játszotta a döntőt, amelyek a legtöbbször jutottak be a vb fináléjába, de egymás ellen addig még soha nem találkoztak ott. Ez akkora specifikum volt, amiért nagyon sok pénzt lehetett kérni. Yokohamában, ahol a finálét rendezték, kimentem a stadionhoz és meglepődtem, hogy nincs körülötte senki. Felvilágosítottak, hogy az a parancs az országban, hogy feketén senki nem vehet jegyet. Pánikba estem, hogy adom el a jegyeket? Megvártam az estét, és elmentem a szórakozó negyedbe. Ropták a táncot a japánok, be voltak rúgva. Amikor elővettem a jegyeket, letámadtak. Már féltem, mi lesz itt, tömegverekedés? De nem, pillanatok alatt eladtam mindet. 400 dollárba kerültek hivatalosan, én pedig 3 ezerért adtam el darabját... Nagy biznisz volt még a portugáliai és a svájci-osztrák Eb, a legutóbbi ukrajnai Európa-bajnokságon és a dél-afrikai világbajnokságon viszont nem lehetett túl sokat keresni. Az most borítékolható, hogy amennyiben Rióban a döntőt Brazília és Argentína játssza, és valakinek lesz 4 jegye arra a meccsre, az lakást vehet a hasznon. 10 ezer еuró minimum lesz egy jegy a feketepiacon, ez nem kérdés.
| Az idősebb Kubát, aki megtalálta Bobby Fischert |
Kubát Igor édesapja, Kubát János, a 80-as években a görög férfi és női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Egyik volt asztaliteniszezője, Jorgosz Makropulosz, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) későbbi elnöke azzal a kérdéssel fordult – a sakkviszonyokat újságírói és versenyzői múltjának köszönhetően jól ismerő – Kubáthoz, hogy hogyan kerülhetne be a nemzetközi sakkéletbe. „Azt javasoltam neki, hogy először is szerezze meg a görög sakkszövetség elnöki székét, majd nyerje meg Görögországnak a sakkolimpia rendezési jogát – meséli Kubát. Így is történt, ő lett az elnök, és Szaloniki rendezhette az olimpiát. Ekkor azzal fordult hozzám, hogy szervezzem meg inkább én a versenyt, mert ő nem ért hozzá. Elhívtam két autónyi zentai sakkozót Szalonikibe, és megszerveztük minden idők legsilányabb olimpiáját, de akkora tapasztalatot gyűjtöttünk, amivel 4 év múlva ismételten elnyertük a rendezési jogot, és világraszóló versenyt tudtunk szervezni. Ezen felbuzdultak a jugoszlávok is, és hazahívtak, hogy az 1990-es sakkolimpiát meg ott igazgassam. Így három egymást követő olimpiának lehettem az igazgatója. Érdekesség az újvidéki versennyel kapcsolatban, hogy úgy állt, nem indul a magyar női válogatott, mert nem volt pénze a szövetségnek, hogy benevezze őket. Felhívtam Polgárékat, hogy kifizetünk mindent, csak jöjjenek. 10 ezer márkánkba került, de a három Polgár lány így megnyerhette a nőknél az aranyérmet.” Két évvel ezután Kubát a sakkolimpiákon szerzett hírnevének köszönhette, hogy az ölébe pottyant élete legnagyobb lehetősége: Bobby Fischert ő hozhatta vissza a sakktábla mellé. Az 1972-ben, 28 évesen világbajnoki címet szerző amerikai sakkozó, világbajnoki címe után néhány évvel visszavonult a játéktól és szinte senki sem tudta, hol tartózkodik. „A Fülöp-szigeteki sakkolimpiára indultam, a ferihegyi repülőtéren készülődtem a beszálláshoz, amikor a hangosbemondóban a nevemet hallottam, miszerint egy lány vár az egyik kapunál. Az akkor 15-16 éves magyarországi Rajcsányi Zita állt ott, aki jó sakkozó volt már akkoriban. Én nem ismertem, ő viszont tudott rólam az újvidéki olimpiáról. Azzal a hajmeresztő szöveggel állt elő, hogy levelez Fischerrel, és ha szerzek 5 millió dollárt, akkor Fischer hajlandó újra játszani. Egy szavát sem hittem, de amikor kiértem Manilába, az első dolgom az volt, hogy megkérdezzem Portisch Lajost, hogy beszámítható-e ez a lány. Miután a legjobbakat mondta róla, kezdtem komolyan venni az ügyet. Eszembe jutott, hogy pár évvel azelőtt, amikor Esterházy Mártonnal és a feleségemmel Athénban épp újévet készültünk köszönteni, sikerült befognom a belgrádi rádiót: egy Jezdimir Vasiljević nevű szerb bankárról beszéltek, aki keresteti Fischert és akár 10 millió dollárt is hajlandó lenne fizetni a visszatéréséért.” |
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.
