2012. augusztus. 30. 13:03 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 30. 16:08 Sport

Berbatov felültette a Fiorentinát

Dimitar Berbatov, a Manchester United bolgár csatára előzetes ígéretével ellentétben nem érkezett meg Firenzébe szerdán, aminek nyomán az olasz élvonalbeli Fiorentina klubvezetése a játékost és az őt megkörnyékező más csapatokat is becstelenséggel vádolta meg.

Az itáliai együttes irányítói csütörtökön kemény hangvételű közleményben jelezték, hogy Berbatov és ügynöke annak ellenére nem utazott el Firenzébe, hogy megvették nekik a repülőjegyet.

"Mindez más, hanyag és arrogáns klub akcióinak köszönhető, ami túlmegy minden határon, s megsérti az etika és a fair play szabályait – áll a dokumentumban. – Ami a játékost illeti, ezek után örülünk, hogy nem jött el, nem érdemli meg, hogy a Fiorentina mezét viselje."

A firenzeiek azért orroltak meg nagyon a 31 éves csatárra, mert – sajtóhírek szerint – tulajdonképpen már szinte mindenben megállapodtak vele, s nagyon közel voltak ahhoz, hogy aláírjon a klubhoz. Az utolsó pillanatban azonban az angol Fulham és az olasz bajnok Juventus is megkereste Berbatovot, s most úgy tűnik, a londoni csapathoz fog szerződni.

A Fiorentina által megszólított csapatok közül a Juventus általános igazgatója, Giuseppe Marotta visszautasította a vádakat. "Teljesen korrektül jártunk el, csak akkor kerestük meg Berbatovot, miután tudomást szereztünk róla, hogy visszautasította a Fiorentina ajánlatát" – mondta, hozzátéve, hogy a játékos jelezte: családi okok miatt inkább Angliában szeretne maradni továbbra is.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.