Sport Molnár Csaba 2012. augusztus. 12. 17:39

Drámai végjáték a vitorlázóknál

Az utolsó vitorlázó aranyérem sorsa drámai végjátékban dőlt el. A spanyolok a lehető legkisebb különbséggel győztek a végig legjobb ausztrálok előtt. Ezzel együtt is Ausztrália lett a legeredményesebb vitorlás nemzet a londoni olimpián.

A női tőkesúlyos osztályban, a háromszemélyes elliottban a többi hajóosztálytól eltérő módon bonyolítják le az olimpiai versenyeket. Míg a többiek mezőnyfutamokat vitroláznak és az így kialakult sorrend első tíz helyezettje egy további futamban, az éremfutamban (medalrace) döntik el a végső helyezéseket, az elliott osztályban az úgynevezett round robin keretében mindenki mindenkivel meccsel 2 győzelemig, s az így kialakult százalékos teljesítmény alapján felállított rangsor első nyolc egysége további páros versenyek keretében, immár kiesésé rendszerben dönt a végső helyezésekről.

A round robin abszolút győztese az ausztrál hajó volt, 100 százalékkal végeztek, azaz minden ellenfelüket legyőzték, a döntőbe is nagyon simán kerültek be. Ellenfelük, a spanyol hajó a negyedik amerikaiakkal azonos teljesítménnyel a harmadik helyen zárta a round robint nyolc győzelemmel és három vereséggel (itt az oroszok voltak a másodikak). A későbbiekben aztán ők is magabiztosan jutottak a fináléba, ahol az addigiak alapján egyértelműen az ausztráloknak állt az arany.

AP / Francois Mori

A spanyolok azonban akkor tudtak nagyon erősek lenni, amikor a legjobban kellett, az ausztrálok pedig egyetlen páros versenyt veszítettek el, de ez az aranyérmükbe került. A három győzelemig tartó döntőt ugyanis a lehető legkisebb különbséggel 3:2-re nyerték a spanyolok kétszeri ausztrál egyenlítés után.

A vitorlás versenyeken 10 versenyszámban összesen 30 érmet osztottak ki, ezeken 15 nemzet osztozott. Aranyérmet hét ország vitorlázói szereztek, négy nemzet lett "egybronzos", Ciprus egy ezüstöt nyert, a többi tíz nemzet több érmet is hazavihet. Az ausztrálok voltak a legeredményesebbek 3 arany- és egy ezüstéremmel őket a spanyolok követik 2 arannyal. A nagy vesztesek az otthon versenyző britek , egy arannyal és 4 ezüsttel (emlékezetes, hogy csillaghajó osztályban az utolsó futam utolsó 50 méterén veszítették el a bajnoki címet). Aranyat rajtuk kívül Hollandia, Új-Zéland, Svédország és Kína nyert.

párizsi olimpia 2024