Sport hvg.hu 2012. augusztus. 10. 16:12

Az utcán aludt az olimpiai bajnok

A diszkoszvetés londoni olimpiai bajnoka, a német Robert Harting nem mehetett a szállására aludni, mivel az éjszakai buliban elvesztette a belépőjét az olimpiai faluba.

A hírt maga az érintett közölte a Twitter-oldalán, amiben leírta, hogy kirabolták, miközben a szurkolókkal barátkozott. Elvesztette az akkreditációját az olimpiai faluba, így nem mehetett haza a szállására.

A Metro című angol újság beszámolója szerint Harting szórakozni volt az éjszaka folyamán - ahol természetesen alkoholt nem fogyasztott -, a családjával és rajongókkal egy hajón a Temzén.

"Rengeteg ember volt ott, aki velem együtt ünnepelte az aranyérmet" - nyilatkozta a 27 éves atléta.

Az éjszaka folyamán észlelte, hogy eltűnt a pulóvere és a belépője az olimpiai faluba. "Átkutattuk az egész hajót, de nem találtuk" - mondta Harting.

Az elején még így örült Harting
MTI / EPA / Kerim Okten

Végül öt órakor sikerült metróra ülnie, ami visszavitte Stratfordba és megpróbált bejutni a szállására. "Két biztonsági őrön már átjutottunk, de volt ott egy harmadik is, aki nem engedélyezte a továbbhaladást" - mesélte hányattatásait, aminek nem volt vége. "Már hajnali hat óra volt, én meg fáradt voltam, így hát lefeküdtem aludni ott az utcán."

Harting megpróbálta az egészet tréfásan felfogni és eképpen zárta a történetet: "Elég idegesítő volt, de legalább szórakoztató."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.