Húsz év után nyert aranyérmet négy nő, fél kilométeres volt a táv a kajak négyesek döntőjén. Jó rajt után, szinte végig elöl lapátolva nyertek. A férfi kajakpáros ugyancsak 1000 méteres távon végzett elsőként.
A magyar női kajaknégyes egyből bejutott a döntőbe a selejtezője után. A négyes tagjai: Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas Krisztina. A magyar egység az ötödik pályáról indult a versenynek, a döntő további résztvevői: Nagy-Britannia, Fehéroroszország, Portugália, Németország, Lengyelország, Oroszország és Franciaország csapatai.
Fontos volt a jó start, fél kilométeren nem mindegy, mi van az elején. Gyönyörűen elkaptuk, rögtön az élre álltunk, a fehérorosz csapat jött el még jól. Zárkóztak a németek meg a szlovákok, egy tizeddel a fehéroroszok vezettek 250-nél. A hajrát mi nyitottuk meg, százötvennel a vége előtt álltunk az élre, és másfél méteres előnyhöz jutottunk. Meg is tudtuk tartani, nem csökkent a különbség a befutóra sem, a németek jöttek ugyan, de az csak jó volt, mert a lányok látták őket és nem adták nekik meg az örömet, hogy beérjék a magyar négyest.
Csodálatosan felépített versenyben olimpiai bajnok a magyar kajaknégyes.
"Hihetetlenül boldog vagyok, csodálatos érzés elsőként áthaladni a célvonalon - mondta Kovács a döntőt követően. - Nagyon készültünk erre, sikerült három olimpiai ezüst után aranyat nyerni. Kovács Katalin pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét szerezte, míg a többiek először állhatnak majd az olimpiai dobogó tetejére. Magyarország női kajakos kvartettje az ötkarikás játékokon 1992-ben, Barcelonában tudott diadalmaskodni legutóbb. Azóta mindig a németek nyerték ezt a számot. A négyes a sportág 21. magyar olimpiai diadalát aratta.
Alig húsz perccel korábban a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakpáros 1000 méteren szerzett aranyérmet. Ezen a futamon célfotón látszott csak, hogy a magyar egység előbb ért be, mint a portugál kettős. Ebben a számban Magyarország korábban még sosem nyert olimpiát.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.