A brit atlétika sötét napja a mai, könnyekből is bőven kijutott az Olimpiai Stadionban, pedig csak selejtezők zajlottak délelőtt. Dráma Shakespeare-módra, gerelyhajításban és hármasugrásban egyaránt.
A ma reggeli gerelyhajítás-selejtezőkben az első csoportban láthattuk a világcsúcstartó címvédőt, Barbora Spotakovát. A cseh nem sok időt töltött a pályán, rögtön az első dobásával teljesítette a kiírt 62 méteres szintet, és mehetett is pihenni.
Ugyanígy, csak egyszer dobott a német -korábbi Európa-csúcstartó- Christina Obergföll, aki már Pekingben is bronzérmes volt ebben a számban. Rajta kívül ebből a csoportból Linda Stahl és Martina Ratej jutott tovább egyértelműen, a többieknek viszont izgalmas órák következtek - mivel ki kellett várniuk a másik selejtező csoport eredményeit.
Amíg ők vártak, a britek zokogtak, legalábbis a csúcstartó Goldie Sayers mindenképpen. Júliusban épp a londoni GL versenyen döntötte meg a brit csúcsot, a verseny során azonban megsérült a könyöke. Megtettek mindent, hogy meggyógyuljon, azonban sikertelenül. A stadionban igazi drámát láthattunk: Sayers hiába igyekezett, fájdalmas kiáltásai nem vitték előbbre a gerelyt, és három érvénytelen kísérlet után kiesett.
A későbbi csoportban lépett pályára a magyar Juhász Vanda, azonban ő sem került be a legjobb tizenkettőbe. Ebből a csoportból nem ő volt a legnagyobb negatív meglepetés, hanem a friss Európa bajnok Vira Rebryk, aki szintén kiesett.
A másik ügyességi szám selejtezőjében a férfi hármasugróknak kellett volna 17.1 m fölé jutniuk, ez azonban mindössze két indulónak, a bahamai Sands-nek és az amerikai Taylornak sikerült. Az kieső nagy nevek közül az élre kívánkozik a brit Idowu, körülötte az utóbbi időben nem ülnek el a hullámok. A brit sajtó botrányairól és egyre jobban elmérgesedő magánéleti viszonyairól cikkezett, holott egészségi állapotáról is írhattak volna: Idowu idegbecsípődéssel próbált versenyezni. Hiába. Ugrásai kevesek voltak a döntőhöz. A kubaiak sem jutottak tovább, a korábbi évek nagy ugrói most úgy tűnik, rosszabb napot fogtak ki.
A délutáni programban lesz férfi magasugrás, diszkoszvetés és egy női távolugró selejtező is, de sajnos mind magyar induló nélkül.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.