A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Zur-Fazekas Krisztina összetételű kajak négyes megnyerte futamát 500 méteren, így automatikusan a holnaputáni döntőbe jutott. "Én úgy érzem, hogy jó pályát mentünk, és nagyon fontos volt, hogy a középfutamban már ne kellejen vízre szállnunk, hiszen Danusának és Katinak tartalékolnia kell az erejét a másik számára is. A döntőig már nem tudunk együtt evezni, de gyakoroltunk eleget, úgyhogy bizakodó vagyok" - mondta a parton az olimpiai újonc Fazekas Krisztina.
A női kajak négyesek versenyében a futamot megnyerő egység automatikusan döntőbe jut, míg a többiek elődöntőt kell evezzenek még a mai napon.
Ennek megfelelően a rendkívül erős női kajak négyesünk jól kezdett 500 méteren, végig vezettek futamukban. A britekkel voltak nagy csatában, de már a táv felénél is előnyben voltak hozzájuk képest. 350 méternél ritmust váltott a magyar négyes, végül meggyőző fölénnyel utasították maguk mögé a mezőnyt.
A magyar négyes ideje, 1:35.769, ami az ötödik legjobb idő volt a 11 egységet számláló mezőnyben. A legjobb időt a németek evezték, 1:31.633-al, amivel megközelítették a világ legjobb idejeként nyilvántartott eredményt, az 1:30.719-et.
"Én úgy érzem, hogy jó pályát mentünk, és nagyon fontos volt, hogy a középfutamban már ne kellejen vízre szállnunk, hiszen Danusának és Katinak tartalékolnia kell az erejét a másik számára is. A döntőig már nem tudunk együtt evezni, de gyakoroltunk eleget, úgyhogy bizakodó vagyok" - mondta a parton az olimpiai újonc Fazekas Krisztina.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.