Sport hvg.hu/MTI 2012. augusztus. 06. 11:50

Egyenesen a döntőbe jutott a Dombi, Kökény kajakos páros

Kökény Roland és Dombi Rudolf a megnyerte futamát és egyenesen a döntőbe jutott a kajak kettesek 1000 méteres futamában a londoni olimpia hétfői versenynapján.

A kajak kettesek 1000 méteres távján a futamgyőztesek automatikusan döntőbe jutnak, míg a többiek elődöntőt kénytelenek evezni.

A magyar páros ennek megfelelően jól evezett, a futamában végig nagy csatában volt a portugál kettőssel, Fernando Pimentával és Emanuel Silvával, akik 900 méterig vezettek is, ám ekkor hatalmasat hibáztak, és ennek köszönhetően a magyar egység jutott egyenesen a döntőbe.

A Dombi Rudolf, Kökény Roland páros 3:11.393-as ideje a legjobb volt a 12 kajakos páros közül.

MTI / Kovács Tamás

"Mindenképpen erős pályát terveztünk, de arra nem számítottunk, hogy a portugálok ilyen nagy erőbedobásra késztetnek bennünket. Kemény menet volt" - nyilatkozott az MTI-nek Dombi.  "Még szoknunk kell a körülményeket, a hideg, kissé kemény vizet, de szerdáig lesz időnk gyűjteni a kilométereket" - mondta Kökény, aki arra a kérdésre, hogy mi a cél a döntőben, viccesen azt válaszolta, hogy minél előbb szeretnék elérni a célvonalat. "És ha lehet, minél több ellenfelünk előtt" - tette hozzá Dombi.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.