Sport hvg.hu 2012. augusztus. 02. 12:25

Kapás Boglárka Európa-bajnoki formában, Risztov kiesett

Kapás Boglárka megúszta idei legjobbját és döntőbe jutott, míg Risztov Éva kiesett 800 méteres gyorsúszásban, a londoni olimpia csütörtöki versenynapján.

A két magyar úszó a harmadik és negyedik előfutamban kapott helyet, kettejük közül Risztov Éva kezdett korábban. Futamában az amerikai Katie Ledecky, és a spanyol Mireia Belmonte Garcia kiemelkedett a mezőnyből, mögöttük viszont nagy csata alakult ki a harmadik helyért, melyben a rutinos magyar úszó már nem tudott újítani, így a futamot az ötödik helyen fejezte be, 8:29,06-os idővel.

Kapás Boglárka a negyedik futamban szinte végig a harmadik helyen haladt, és remekül tartotta magát a mezőnyben. Az utolsó 50 méteren viszont remekül hajrázott, végül a dán Lotte Friis mögött holtversenyben a második helyen végzett. Ideje 8:26,43, amely jobb, mint amivel Európa-bajnok lett idén Debrecenben.

Összetettben Risztov Éva a 13., míg Kapás Boglárka holtversenyben a 6. helyen végzett. A legjobb idővel, 8:21,78-al, a brit Rebecca Adlington jutott a döntőbe.

Risztov Éva rajtja
MTI / Illyés Tibor

Nyilatkozatok:

Kapás Boglárka: "Könnyedén úsztam, jólesett, vártam már nagyon, hogy újból versenyezhessek, mert a 400 gyors inkább csak a bemelegítésre volt jó. A debreceni Eb-n délután úsztam ennyire jól, így a döntőben még tovább javulhatok" - nyilatkozta a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás.

Risztov Éva: "Nagyon jól sikerült ez a 800, délelőtt még egyszer sem úsztam ennyire jó időt. A döntőhöz ez is kevés ugyan, de különösebben nem készültem erre a számra. A lelkiismeretem tiszta, elégedett vagyok. Mától pedig készülök a jövő heti nagy megméretésre, a 10 kilométerre a nyíltvízi úszók között" - mondta Risztov.

párizsi olimpia 2024