Drámai végjáték és tüntetés a női párbajtőr elődöntőjében
A dél-koreai vívó, Shin Lam, botrányos körülmények között szenvedett vereséget az elődöntőben. Mialatt tüntetett, háromszor bőgte el magát az eset miatt.
Az olimpiák történetének egyik legvitathatóbb eseménye zajlott az ExCel csarnokban a hétfő esti női párbajtő elődöntőn. A dél-koreai Shin Lam vereséget szenvedett, amelyet nehezen viselt.
A 25 éves vívónő már a döntőben érezte magát, viszont ekkor kezdődött a rémálom. Az órát nulláról visszaállították egy másodpercre. Ebben a pillanatban a címvédő német, Britta Heidemann minden mindegy alapon bevitt egy találatot és ezzel őt ítélték győztesnek és jutott a fináléba – írja a Guardian.
Mivel addig döntetlen volt az állás, a koreait hirdették volna ki győztesnek, hiszen ő volt a kedvezményezett és a szabályok értelmében ez döntötte volna el a mérkőzés sorsát.
A koreai edző dühösen tüntetni kezdett az ítélet ellen, nem értette, hogy engedhették tovább a mérkőzést. Ekkor tanácskozni kezdtek a versenybírók. Hosszú ideig nem született döntés és a nézőket sem tájékoztatták a fejleményekről, akik nem értették, hogy mi folyik a páston, hiszen egy síró sportolót láttak, akit arra utasítottak, hogy ezzel a módszerrel tüntessen.
Hosszú idő után megszületett az ítélet, nem fogadták el a koreaiak fellebezését. A hivatalos személyeknek kellett megkérni végül a távozásra, a hosszasan a páston helyet foglaló dél-koreai vívót, Shin Lamot, aki eközben még mindig zokogott.
A harmadik helyért vívott találkozóra a koreai már nem tudott felpörögni, 15-11-re kikapott a kínai, Szun Jün-csiétől, míg a döntőben az ukrán Jana Semjakina 9-8-ra múlta felül a német Heidemannt.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.