Megkezdődik a XXX. nyári olimpia! Kövesse velünk élőben a megnyitót percről percre, és tudja meg Makány Márta divattervezőtől, hogy melyik ország csapata a legjobban öltözött a hivatalos felvonuláson!
Most érkezett
hiszen kétszáz kis fáklya meggyújtása után eggyé vált a láng, s immár lobog a játékok végéig, tizenhét napon át.
Jó éjszakát kedves olvasóink, találkozunk holnap reggel a képernyők előtt, amikor megkezdik a versenyzők az éles meneteket!
a stadionba ér, Redgrave úr megérkezik vele, tőle fiatal sportolók veszik át, akik futnak egy kört a pályán.
az olimpiai lobogó felkúszik a brit zászló mellé.
Tüzijáték jelzi, hogy közeledik a láng, csónakkal érkezik a Temzén. A csónakban Beckham, tőle Steve Redgrave, ötszörös olimpiai bajnok veszi át a lángot, aki egymást követő öt olimpián nyerte ezeket, példátlan és halhatatlan. Sarah Stevenson megfogadja a sportolók nevében, hogy tisztán és becsülettel versenyez, hm.
a zászlóvivők közt béke Nobel-díjas, esőerdőért harcoló hős, és sportoló egyaránt megtalálható, Gebreselassie például, de elsősorban itt van Muhammad Ali, a legnagyobb.
Megnyitotta a londoni olimpiai játékokat.
beszél most, köszönetet mond Londonnak, illetve a londoniaknak, hogy befogadják az olimpiát. Köszönetet mond mindenkinek, aki segítette a játékok létrejöttét, és külön köszöni az önkéntesek munkáját.
Az olimpia hazatért, mondja a sportvezető, hiszen a modern sport, és a fair-play eszméje egyaránt Angliában alakult ki. Gratulál minden sportolónak, aki kijutott a játékokra.
A megnyitó beszédre felkérte a királynőt.
ruhájuk cseppet sem konzervatív, Stella Mc. Cartney tervezte. arany és fehér színű, a nőknek és a férfiaknak egyaránt. A királynő a körmét piszkálja már, hosszú az este, mégha ünnep is van, akkor is. Egy számomra ismeretlen rockegyüttes játszik éppen, békegalambok repülnek, élőkép megint.
Ezután a köszöntőbeszédek jönnek. Gondolom hivatalosak lesznek, unalmasak, és mindenki üdvözöl mindenkit, akit csak lehet. Britannia büszke, ünnepélyes, csodálatos, csak tényleg, nehogy elszenderedjen a főnökasszony, mert az ciki.
Togo, majd Tonga érkezik. Trinidad és Tobago zászlaját Burns, ezüstérmes atléta a vezeti a zászlóval, eztán Tunézia csapata a következő.
Törökország száztizenhét fővel érkezett Londonba, Türkmenisztán követi őket, egy ökölvívó vezeti a tíz fős különítményt. Tuvalu három fővel érkezett, Uganda csapata sem sokkal több, tizenhatan vannak.
Ukrajna viszont bőven kétszáz feletti résztvevővel vesz részt az olimpián, az Egyesült Arab Emírségek csapata jön, aztán az USA.
csicsásan csillogós szürkében battyog, a szervezők sürgetnék a programot, mert csúszás van. Tadzsikisztán, majd Tanzánia következik, aztán Thaiföld.
Sri Lanka hét fővel, Szudán hat sportolóval a felvonuláson éppen. Szurinám csapata melegítőben, a svéd csapat keresztcsíkos teniszpólóban, Svájc csapata légikísérő ruhában ragyog.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.