Sport hvg.hu 2012. július. 23. 12:08

Legendás történetek az olimpiai labdarúgótornákról

Egy matematikus labdarúgó, egy olimpiai bajnok jégkorongozó mesterhármasa, a megfélemlített bíró, aki visszavonta a kiállítást. Ilyen és ehhez hasonló emlékezetes momentumok tarkították eddig az olimpiai labdarúgótornákat.

Az újkori olimpia játékok kezdetekor még nem szerepelt a sportágak között a labdarúgás. Akkoriban bemutatómérkőzések voltak, az első hivatalos találkozóra az 1908-as olimpiáig várni kellett. Ezt megelőzően az újkori olimpia 10 éves jubileumára rendezett, nem hivatalos játékokon írtak ki tornát, négy csapat részvételével - derül ki a Guardian összeállításából.

Egy félidő után feladták

1906-ban az athéni játékokon Dánia válogatottja legyőzte 9-0-ra Athén válogatottját a bemutató torna döntőjében. Ehhez mindössze 45 percnyi játékra volt szükségük, ugyanis ezt követően az athéniak feladták a küzdelmet, nem voltak hajlandóak visszajönni a második félidőre.

A szervezők felajánlottak egy újrajátszást a második helyért a megszégyenült csapatnak, amit egy nemzetközi játékosokból álló válogatott ellen kellett  volna lejátszaniuk. Ők ezt visszautasították. Végül Szmirna (a mai Izmir) szerezte meg a második helyet, miután 12-0-ra megverték Thesszaloniki együttesét a helyosztón.

A dán matematikus a döntőig jutott

1908-ban Londonban tartották az első hivatalos olimpiai focitorna döntőjét. A tornára nyolc csapat nevezett: Dánia, Svédország, Magyarország, Bohémia, Nagy-Britannia (tisztán angol játékosokból) és Franciaország A és B csapata. Politikai és anyagi problémák miatt a magyar és a bohém válogatott ki kellett hagyja végül az olimpiát.

Az angol csapat útja a döntőig nem volt akkora diadalmenet, mint a dánoké, de ők sem panaszkodhattak. Első körben 12-1-re verték a svédeket, majd Hollandia válogatottját gyűrték le 4-0-ra. A fináléban a Dán válogatott ellen 8000 néző előtt játszottak. Az angolok meg is nyerték 2-0-ra az összecsapást, hazai pályán.

Érdekesség, hogy a dán csapat kiemelkedő egyénisége Harald Bohr matematikus volt, aki után egy tételt is elneveztek. Játszott az Akademisk Boldklub koppenhágai csapatában is testvérével, Niels-szel, aki 1922-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

Megfélemlített bíró, a továbbjutástól elütött peruiak

Egy olimpiáról kimaradt a furball, de az 1936-os berlini játékokra visszakerült. És éppen egy német játékvezetővel, Karl Weingartnerrel esett meg, hogy amikor az Egyesült Államok ellen játszó olaszok védőjét, Achille Piccinit kiállította, a játékos nem volt hajlandó távozni, csapattársai pedig körülállták a bírót, lefogták karját, befogták száját, mire a rémült spori visszavonta ítéletét. 

A Peru-Ausztria negyeddöntőben 15 perccel a befejezés előtt a sógorok vezettek 2-0-ra, amikor a peruiak hat perc alatt egyenlítettek, majd a hosszabbításban kétszer is betaláltak. Az osztrákok azonban tiltakoztak, mondván, hogy a perui válogatott vezető olyan hatalmas tömegjelenetek zajlottak a pályán, hogy a találat szabálytalan körülmények között esett. A bírák helyt adtak a fellebbezésnek és elrendelték az újrajátszást, ám ekkor a teljes perui olimpiai csapat besokallt és hazautazott, akárcsak a velük együttérző kolumbiaiak. Ausztria döntőbe jutott, ahol az olaszok 2-1-re verték őket.

Puskásékkal senki nem volt egy súlycsoportban

Az 1952-es tornát az olimpiák történetének leghíresebb csapata nyerte meg. Ez pedig természetesen Magyarország válogatottja volt, Puskással, Cziborral, Kocsissal, Hidegkútival, Bozsikkal és Grosiccsal. A románokon, az olaszokon és a törökökön könnyen átléptek, a címvédő svédeket tönkreverték 6-0-ra az elődöntőben, majd a döntőben 2-0-ra diadalmaskodtak Jugoszlávia válogatottja ellen. Puskás a következőképpen emlékezett vissza azokra a pillanatokra: "Nem meglepő, de a záró ünnepség után borral ünnepeltünk. Persze, csak óvatos mennyiséggel."

A jugoszlávok legemlékezetesebb mérkőzése mégis a szovejetek elleni volt az első fordulóban: már 5-1-re vezettek, amikor beindult a szovjet henger. Az utolsó tizenöt percben négy gólt szereztek, a focizó jégkorongos Borbov hármat lőtt. Az 5-5--ös végeredményt követően újrajátszást rendeltek el, amelyen azonban a jugók 3-1-re verték a szovjet csapatot. A szovjet lapok állítólag csak egy év múlva, Sztáli halála után merték közölni a végeredményt.

Nigéria zseniális feltámadásai

Az 1996-os atlantai olimpia elődöntőjében a nigériai válogatott a brazilokkal találkozott és tizenkét perccel a lefújás előtt még 3-1-es hátrányban voltak, ám Ikpeba és Kanu előbb döntetlenre hozták a meccset, majd a hosszabbításban Kanu nem kegyelmezett. Érdekesség, hogy a Dunai Antal vezette magyar válogatott mindkét csapattal egy csoportban kezdett az olimpián. Nigéria Kanu góljával nyert 1-0-ra, a brazil zsenik közül pedig Ronaldo, Juninho és Bebeto talált be ellenünk úgy, hogy csupán Madar tudott rá válaszolni.

Nigéria nem számított esélyesnek Argentína ellen sem, 16 perccel a mérkőzés vége előtt még 2-1-es hátrányban voltak. Ám ismét sikerült a fordítás: Amokachi egyenlített, majd Amunike a mérkőzés utolsó labdaérintésével megszerezte a győzelmet Nigériának.

párizsi olimpia 2024