Sport hvg.hu 2012. július. 16. 14:46

Haye semmit nem jelent Klicskónak

"Ebben a pillanatban Haye semmit nem jelent nekünk. Vitalij egész biztosan nem fél tőle" - így reagált Vitalij Klicsko menedzsere arra, hogy David Haye a hétvégi, Derek Chisora elleni győzelme után már egy Klicsko elleni összecsapást vizionált.

Az angol ökölvívó üzengetni kezdett, azt állította, hogy az idősebbik Klicsko testvér retteg tőle, és ki sem mer majd állni ellene.

Bernd Bönte, Vitalij menedzsere elárulta, hogy a meccs valószínűleg sosem jön már össze, mert a WBC nehézsúlyú világbajnoka a Manuel Charr elleni moszkvai ütközet után befejezi az ökölvívást és politikával szeretne foglalkozni a jövőben.

"Felajánlottuk Hayenek szeptemberben, hogy küzdjenek meg egymással, de ő inkább Chisorát választotta, mert az könnyebb volt neki. Valószínűleg azért utasította el, mert több pénzt kereshetett azzal, na meg jóval könnyebb ellenféllel öklözhetett" - olvasható a Guardian honlapján. "Készen állt a szerződés is, foglaltak arénát, de ő másodszor is lemondta" - tette hozzá.

David Haye Dereck Chisora ellen
AP / Tom Hevezi

Klicsko jövőjéről a menedzser azt mondta: "A Manuel Charr elleni bunyó után Vitalij indulni fog a választásokon Ukrajnában. Ha megválasztják október 28-án, akkor befejezi a profi bokszot. Neki a politika a jövő, harcolni akar a demokráciáért. De ha meg is választják, akkor is akar majd még egy búcsúmérkőzést".

David Haye-jel kapcsolatban Bönte megjegyezte még: "Ebben a pillanatban Haye semmit nem jelent nekünk. Vitalij egész biztosan nem fél tőle".

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.