hvg.hu: 10 évesen kezdtél atletizálni. Közel volt a pálya, vagy valaki bíztatott, hogy fuss?

Simonyi Balázs

Szűcs Csaba: Tízévesen nincs még “leosztva” az atlétika, mindenki csinál mindent és afelé fordul, amelyikben sikere van. A testnevelő tanárom nagyon lelkes pedagógus volt, lejártam a délutáni szakkörbe, és meglátta, hogy én a többieknél kitartóbban futok, s próbált ez irányba terelni. Apám erdész volt vidéken, a bátyámmal mindig kinn voltunk a természetben, ezért is futhattam jobban a többieknél, a genetika és adottság mellett nekem nyilvánvaló volt, hogy mozgok. Az ember választja a sportot. Ha valaki magába forduló, csendesebb figura, az inkább futó lesz, ha nagypofájú, agresszívabb, az elmegy - teszem azt, bokszolni . De egy felvágós, nagydumás is könnyen rájön egy maraton után, hogy nem olyan nagy ember. A 42 kilométer alázatra tanít.

hvg.hu: Foglalkozás vagy hivatás volt neked a futás?

Szűcs Csaba: Pénzért futni nem lehet, pedig sokan csinálják. Szeretni kell. A cél, hogy jobban és gyorsabban fussak, hogy megverjem az aktuális ellenfelem, és a versenyt megnyerjem. Persze az egy jó dolog, hogy profi vagy, és ebből kereshetsz is. Aki csak pénzért csinálja, abból sosem lesz jó sportoló. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok a maratonfutásban elérni. Mi az a maximum, amit magamból, a szervezetemből ki tudok hozni. Lecsekkolni, hogy hol a határ: ez volt a fő motiváció. Attól fogva viszont, hogy nagy vonalakban ezt feltártam, sajnos már nem volt olyan izgalmas az egész.

hvg.hu: A vágyaid, elgondolásaid a saját teljesítőképességedet illetően találkoztak a realitásokkal?

Szűcs Csaba: Elképzelése itt nem nagyon lehet az embernek. Amikor elkezdtem, nem volt a reális célok között, hogy csúcstartó és magyar bajnok leszek. Hogy mégis így lett, az sokmindennek köszönhető: jól bírtam a terhelést, kitartó voltam, genetikailag is jól vagyok összerakva. A maraton előtt 5000 és 10000 sík, ill. 3000 méteres akadályfutó voltam, tudtam, hogy ott mire vagyok képes. Azt is tudtam, hogy van nálam 2-3 jobb akadályfutó, akiket ha megszakadok, sem tudok megverni. Ezért léptem "feljebb" a maratonhoz.

hvg.hu: Mindig precízen vezetted az edzésnaplódat?

Szűcs Csaba: Ez fontos dolog. Kitűnik belőle, ha ugyanazt megcsinálom ugyanolyan körülmények között, akkor ugyanannyit fogok futni. Egy-két másodpercen belül zajlik az ember élete egy maraton alatt, képben kell lenni. Amikor odaálltam egy versenyre, nem zsákbamacska volt. Tudtam, ha ilyen idő lesz, ilyen mezőny, akkor én ennyit fogok futni.

hvg.hu: Kottából futottál?

Simonyi Balázs

Szűcs Csaba: Mivel elvégeztem a Testnevelési Főiskola edzői szakát, magamnak csináltam az edzéstervet, nem volt ebben rizikó. Működött az önkontroll: kitaláltam vasárnap, hogy mi lesz a jövő héten. Abban a félórában, amíg ezt leírtam, az edzőm voltam, az elkövetkező hét napban a versenyzőm. Tudtam, ha el akarok valamit érni, akkor ezeket a durva edzéseket meg kell csinálni. Amikor éreztem, hogy itt a vég, akkor beiktattam 1-2 könnyebb napot. Az ember nagyon sokat kibír, csak el kell hinnie. Egy maratont bárki le tud futni, csak agyilag-testileg el kell szánnia magát.

hvg.hu: Sosem lett eleged ebben a magad diktálta taposómalomban?

Szűcs Csaba: A futást szerettem csinálni. Azért, mert a futásban nincs csapat, nincs szerencse. Tiszta matek: amennyit beleraksz, azt ki is veszed. Másodpercre. Néha én is elfáradtam, a halálba kívántam az egészet, utáltam: főiskolásként hajnalban keltem, hattól hosszú futás mínusz 10-ben, hogy beérjek nyolcra az iskolába. De profiként céltudatosan éltem: nem az volt, hogy mihez van kedvem, hanem, hogy mit kell megcsinálni a magyar csúcshoz. Mérnök vagyok, inkább racionálisan gondolkodom. Persze a győzelemre való vágy, a csibészség mindenképpen kell. Abból lett igazán jó futó, aki edzésen azt mondta a másiknak, hogy "te, én most megszívatlak".

hvg.hu: Te gyártottál filozófiát a futáshoz?

Szűcs Csaba: Nem igazán. A boltban ezer inger ér, jönnek emberek, beszélgetek velük, számos benyomásod alakul ki. A futás sokaknál pótcselekvés, hiányérzetről is tanúskodik. Egyfajta pszichés “sérülés” is előidézheti: valami dráma érte, elkezdett hízni, szerelmi bánata van. De a futás egyfajta önkifejezés is. Vagy pozitív, vagy negatív motiváció van mögötte. Engem a tökéletesre való törekvés kényszere vitt a futás irányába.

hvg.hu: Katarzis élményed kapcsolódik a versenyzéshez?

Simonyi Balázs

Szűcs Csaba: Egy jó versenyen célba érni hátborzongató dolog. Tömeg van, felvezető motorosok, érzed, hogy te vagy a hős és körülötted forog a világ, közben tudod, hogy magadhoz képest nagyot alkottál. Példát mutattál.

hvg.hu: Az első versenyeden rögtön letaroltad a mezőnyt.

Szűcs Csaba: Ismertem az ellenfeleket, futottam velük felmérőkön. Tudtam, hogy egyforma futók vagyunk. Csak beálltam az élbolyba, vártam, hogy elfáradok-e, majd 40-től kezdődött egy hosszú hajrá.

hvg.hu: A hajrában már csak a szív visz?

Szűcs Csaba: Nem. Ilyenkor dönthet a sebesség, de a fej is. Akivel a végén sprinteltem, az régen 800-as volt, sokkal gyorsabb, mégis megvertem. Az állóképesség, a hajrákészség számít, és hogy mennyire tudod azt mozgósítani.

hvg.hu: Mi történik az élbolyban?

Simonyi Balázs

Szűcs Csaba: Elsősorban ésszel, taktikusan kell futni. Őrültködni nem érdemes. Sakkozni kell, hogy te mit bírsz, és a másik mit bír. Maxot futni az utolsó 1000 métertől lehet. Addig figyelni kell. Kőkemény játszmázás megy. A párizsi Magas-Szajna maratonon, amit megnyertem 1992-ben, vagy háromszor elfutottam 20-30 méterre az élmezőnytől 35 km-ig, de mindig visszajöttek rám, pedig éreztem, hogy nem tudnak velem futni. Korainak tartottam, hogy eldöntsem a versenyt, és sokat fussak még egyedül. Kóstolgattam őket, jönnek-e. De ha nem, nem. És akkor megléptem 35 után mondván, hogy „na megyek és kész”. Őket is megzavarta, mert nem tudták, hogy megint csak szórakozom velük, vagy tényleg elfutok. A beleváltás idegileg és fizikálisan is megviseli a embert, az ellenfelet meg főleg, mert nem tudja, mi jön még. Lehet tesztelni a mezőnyt: ha egyből vált veled, akkor jó erőben van, ha nem tud reagálni, akkor verhető. Persze van, aki 25-nél úgy néz ki, meghalt, de a végén feltámad. Van, aki lassú kezdő és egyenletesen fut, van, aki elrohanja az elejét. Az én időmben nem voltak, de ma már vannak pacemakerek a nagy nemzetközi versenyeken: ha valaki nem megy el az elején a ritmust diktáló „nyulakkal”, akkor hátulról feljönni nagyon nehéz. Tehát amit valaki megcsinál egy bolyban segítőkkel, az egyedül iszonyú plusz energia.

hvg.hu: Kommunikáltok a zakatolás közben?

Szűcs Csaba: Van, aki  - főleg a táv elején - próbál beszélni ezt-azt. Ha lőnek rajtpisztollyal, egy igazi futó csak azzal foglalkozik, hogy fussa a saját ritmusát. Persze egy frissítőállomáson megy némi duma, kérsz a társad kulacsából, vagy megkérdezed, hogy merre kanyarodik az út.

hvg.hu: Szolidaritás is van?

Szűcs Csaba: Látásból ismerik egymást a versenyzők, de különösebb kapcsolat nincs. Olyan van, hogy 30-35 km-ig váltva vezetnek, húzzák-segítik egymást, de onnantól a szövetségnek vége, megy a hajrá. Egy 5000-10000 méter sűrűbb, gyorsabb, keményebb, ott van gáncs, lökdösődés. A maratonon olyan széles az út, hogy mindenki mehet, amerre akar. Olyan előfordul, hogy valaki fárad, a másikra "rááll", hozzáér figyelmetlenül a sarkához. A verbális zrikálás nem jellemző.

hvg.hu: Vezetni jobb vagy üldözni?

Szűcs Csaba: Elől futni mindig nehezebb, a ritmusra kell figyelni. A „nyulak” ezért tehermentesítenek. Ha van szél, az az elől lévőt jobban hátráltatja. Bolyban futni könnyebb. A bolyban nem kell semmivel foglalkozni, csak futni. A Tour de France-on is csak a végén vezet a győztes. Az igazi nagy futó nem tekintget hátra.

hvg.hu: Az igaz, hogy aki hátratekintget, az bajban van?

Simonyi Balázs

Szűcs Csaba: Ez egy pszichés dolog. Ha vezetsz, hátranézel, hogy hol tartasz, jönnek-e rád vagy nem. Követed a versenyt. Egyedül nem érzed a ritmust: nem tudod, hogy fáradsz, de a sebességed megmaradt, vagy úgy érzed, hogy gyorsulsz, de közben olyan fáradt vagy, hogy lassulsz. Ezek relatív érzések. Ha erős és magabiztos vagy, akkor nem foglalkozol azzal, ami a hátad mögött van, mert tudod, hogy neked kell a legjobbnak lenni. Ha nem tudsz megújulni, akkor aggódni kezdesz, pláne favoritként. Engem sosem zavart a teher. Rám pozitívan hatott a tét.

hvg.hu: Időre futottál vagy helyezésre?

Szűcs Csaba: Hál'istennek elég sok versenyt nyertem, elsősorban helyezésre mentem. Ha úgy nézett ki, hogy esélyes vagyok a győzelemre, akkor helyezésre mentem, az lényegtelen volt, hogy egy perccel jobb vagy rosszabb lesz időm. Ha "nagy" volt a mezőny, akkor időre mentem, hogy jó ritmusban, jó tempóban tudjak futni. Akkor másodlagos volt, hogy ötödik vagy nyolcadik leszek. Az ember tudja, hogy mi a reális esélye. Ha 2 óra 12 perces maratont tudsz, és van tíz darab 2:10-en belüli futó, akkor sem tudsz nyerni, ha a fele rosszul fut.

hvg.hu: Teljesen kielégített a pályafutásod? Buzog még a versenyszellem vagy lenyugodtál?

Szűcs Csaba: Tisztában vagyok vele, hogy magyar csúcsot már nem fogok újra futni 48 évesen. De vágy van bennem. Persze, amikor a magyar bajnokságot sorra 2:24-es időkkel nyerik, akkor rosszul érzem magam, és legszívesebben holnap elkezdenék komolyan futni. Még az is elképzelhető, hogy tudnék 2:24-et futni most is, ha nem rokkannék bele. De én ezt lezártam. Jókor, jó helyen hagytam abba, tán fél perccel, egy perccel tudtam volna még jobbat futni. Amikor kocogok, heti 3x 5-10 km-t, akkor is reflexszerűen folyton az órát nézem: gyorsítani, fejlődni akarok, a versenyszellem bennem van, de a bolt miatt nincs időm. Inkább egy ironmant szeretnék csinálni valamikor.

hvg.hu: A csúcs neked 2:12:20 volt 1990-ben, majd három évre rá 2:12:10-re javítottad Párizsban. Ez azóta is a magyar férfi maratoni rekord. Három év alatt tényleg csak 10 másodpercet sikerült faragni?

Szűcs Csaba: Ebből is látszik hogy az ember a határon dolgozik, ez ennyire kemény műfaj. 10 másodperc 42 kilométeren javulásnak számít. Ebben van egy pszichés gát is: ha tudom, hogy gyorsabban futok, mint az egyéni csúcsom, akkor agyilag blokkolom magam, hogy ne sokkal fussak gyorsabban, mert abból gond lehet. Ha 2:12-öt tudok, akkor nem fogok 2:10-et futni. Ezen a szinten 10-15 mp-ért is borzasztóan meg kell dolgozni. 1000 méterenként 1-1 másodpercet faragni is komoly teljesítmény. Jó ellenfelek, jó idő kell, hogy ki tudd hozni magadból a maximumot. 1992-ben, ha szerencsésebbek a dolgok, akkor 2:12-ön belül tudtam volna futni.

Simonyi Balázs

hvg.hu: Gyötörnek emiatt rémálmok? Lelkiismeretfurdalás?

Szűcs Csaba: Sosem álmodtam versenyről. Érdekes. Amikor a csúcsot futottam  gyomorproblémáim voltak, elment ezen 10-15 másodperc, de ezzel sem foglalkozom. Nincs hiányérzetem. Ennyi a magyar csúcs, 20 éve én tartom. Ez még egy ideig le lesz írva.

hvg.hu: A feladott barcelonai olimpia sem kísért? (Szűcs a verseny negyedében izomszakadás miatt kiállt. Az egyetlen maratonija volt, amit nem fejezett be - a szerk.)

Szűcs Csaba: Nyilván egy fájó pont. Akkor sokkal nehezebb volt kijutni, más volt a limit. Előtte megsérültem, nem tudtak rendbe tenni, nem találták a problémát. Nem bánkódom ezen. Nem tudtam volna az első hatban lenni, a reális eredmény a 20-30. hely lett volna, annyira kemény és erős volt a mezőny. Azóta is az. Fehér ember ott nem rúg labdába.

hvg.hu: Az olasz Baldininak, kis szerencsével, Athénban mégis sikerült.

Szűcs Csaba: Hát igen. Egyébként annak ellenére kemény a mezőny, hogy nincs akkora pénzdíj, csak presztízs, és az olimpián nem „lehet” jó időt futni. Hiszen nyáron, meleg helyen rendezik az olimpiát. Tehát nem szempont, hogy "jó" futóidő, hogy hűvös legyen. Sok mindenre fel lehet készülni, de arra nem, hogy 30 fokban szarrá izzadod magad, mert Barcelonában annyi volt. A doppingellenőrzés is fokozottabb az olimpián. Egy nagy nemzetközi utcai maratoninak megéri pénzben és reklámban, hogy ott rekord szülessen, tehát fontosabb, hogy ott a doppingellenőrzés ne legyen annyira szigorú, jobb az, ha a csúcsról cikkeznek, minthogy három futó megbukott. Ma már ez is üzlet. A maratonista állóképességet fejlesztő és regenerálódást gyorsító szerekkel doppingol. Az én időmben 2:07-2:08 volt a legjobb maratoni idő sok évig, nem tudtak ezen belül futni. Utána egyik évről a másikra elkezdték szórni a 2:05, :04, :03-as időket. Lassan rájöttek, hogyan lehet alámenni. 2:08 és 2:04 között őrületes a sebességkülönbség. Van, akit meg akarnak buktatni, és van, aki megbukik. Ben Johnson megbukott Szöulban, Carl Lewis nem, pedig ő is bevallotta utólag, hogy doppingolt.

hvg.hu: Lesz 2 óra alatti maraton valaha?

Szűcs Csaba: 15-20 év múlva előfordulhat.