Kanadai edzőt kapnak a Miskolci Jegesmedvék
A kanadai Tim Kehler lesz a következő idénytől a bajnoki ezüstérmes Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetőedzője. A klub tájékoztatása szerint a 41 éves szakember kedden írta alá a szerződését.
Egri István, a miskolci klub első embere kiemelte: az elmúlt két évben rengeteg tapasztalatot szereztek, ezért már volt elképzelésük arról, hogy milyen karakterű edzőt keressenek. Úgy fogalmazott: mindenképpen egy szakmailag felkészült, sok "csatában" edződött, nyerő típusú trénert megtalálása volt a cél.
Kehler számára nem ismeretlen Európa, hiszen az 1994/95-ös szezonban Németországban játszott.
A Jegesmedvék új szakvezetője 1999 óta dolgozik edzőként Kanadában, alsóbb osztályokban, a WHL-ben és a BCHL-ben. Ez utóbbiban a 2010/11-es szezonban az év edzőjének választották. Emellett több klubnál volt főigazgató, azaz a klub működtetésben és építésében is szerzett tapasztalatokat.
Egri István azt is közölte: az új vezetőedző a saját kapcsolatrendszerét felhasználva segít abban, hogy megfelelő szintű légiósokkal erősíthessék meg a csapatot. Kehler várhatóan augusztus elején érkezik Miskolcra, és kezdi meg a munkát a csapattal. Elődje, Greg Lindqvist más csapatnál vállalt munkát, noha a Jegesmedvék történetük legsikeresebb idényén vannak túl.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.