Zwickl Dániel olimpiai kvótát szerzett
Zwickl Dániel a várakozásokat messze felülmúlva kvótát szerzett a londoni olimpiára, miután szombaton este megnyerte csoportja döntőjét az asztaliteniszezők európai selejtezőjén, Luxembourgban.
A világranglistán 200., 27 éves magyar játékos, aki a szerdán kezdődött tornán többször is bravúros győzelmet aratott, a negyedik napi minitorna fináléjában a román Constantin Cioti (168.) felett diadalmaskodott négy szettben, rendkívül magabiztosan.
Zwickl - aki pályafutása során először szerepelhet olimpián - Tóth Krisztina és Póta Georgina után a harmadik magyar asztaliteniszező, aki ott lehet a nyári ötkarikás játékokon.
Csakúgy mint pénteken, szombaton is négy, kieséses rendszerű minitornát rendeznek-rendeztek mindkét nemnél, ezek győztesei estére londoni indulási jogot szereznek, illetve szereztek. Most csupán heten voltak egy-egy táblán, mivel azoknak a játékosoknak, akik elvesztették a pénteki döntőt (köztük Zwicklnek és Pattantyús Ádámnak is), csak a legjobb négy között kellett bekapcsolódniuk a küzdelembe.
Zwickl délután magabiztosan nyert a spanyol Carlos Machado (84.) ellen, majd Cioti ellen sem hibázott, így óriási bravúrt bemutatva kiharcolta az ötkarikás részvétel jogát. Erre még Pattantyúsnak (133.) is lehetősége lesz 19:30 órától, ő a szerb Marko Jevtoviccsal (152.) mérkőzik.
A vasárnapi zárónapon még lesz egy 16 fős kieséses viadal, ahonnan további hárman ötkarikás indulási joghoz jutnak, de - ahogy Barsai Emese, a hazai szövetség főtitkára az MTI-nek korábban elmondta - az csak az esti program után dől el, hogy a még kvóta nélküli Kosiba Dániel és Lovas Petra egyből ott lehet-e azon a táblán, vagy szombaton este még játszaniuk kell a bejutásért.
A luxembourgi viadalon mindkét nemnél 11-11 indulási jogot osztanak ki a nyári játékokra.
Eredmények (a verseny honlapja alapján):
férfiak:
U csoport:
döntő:
Zwickl Dániel-Constantin Cioti (román) 4-0 - Zwickl olimpiai kvótát szerzett
korábban:
elődöntő:
Zwickl-Carlos Machado (spanyol) 4-1
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.