Sport hvg.hu 2012. április. 03. 10:44

Nagy Laci már spanyolként játszik Londonban?

Az AS című spanyol napilap ma arról ír, hogy amennyiben a kézilabda-válogatott sikerrel veszi a kvalifikációs tornát, a londoni olimpián már játszhat a csapatban Nagy László is, akinek honosítását a spanyol szövetség támogatja.

A lap erről szóló cikke szerint a spanyolországi Sporttanács már elküldte a honosítási kérelmet az Igazságügyi Minisztériumnak és a fejlemények kedvezően alakulhatnak Nagy László honosítása ügyében.

A Barcelona világklasszisa 2009-ben szerepelt utoljára a magyar válogatottban, az olimpia idejére éppen lejár a három éves határidő, amit a Nemzetközi Kézilabda Szövetség előír a nemzetiséget váltó játékosok esetében két fellépés között.

Nagy Laci, három évvel ezelőtt
MTI/EPA

Ráadásul az olimpia miatt az eljárást felgyorsíthatják, hivatkozva a különleges körülményekre. Nagy László többször indokolta a magyar válogatottság lemondását a nem megfelelő hazai körülményekkel, ugyanakkor a spanyol válogatottban való szereplését sosem erősítette meg az itthoni sajtóban.

A spanyol válogatott a magyarhoz hasonlóan a héten szerepel kvalifikációs tornán, ellenfelei Lengyelország, Szerbia és Algéria lesznek, rendezőként a spanyolok bíznak a kvalifikáció kiharcolásában.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.