Törött ujjal is edz Berki Krisztián egyik legnagyobb riválisa
Ujjtörése ellenére folytatja az edzéseket az olimpiai bronzérmes Louis Smith, a tavaly októberi tokiói világbajnokságon lólengésben harmadikként zárt brit tornász.
A kétszeres vb-győztes Berki Krisztián egyik legnagyobb riválisa kedden, tréning közben sérült meg, s a röntgenfelvételek kimutatták, hogy jobb kezének gyűrűsujja eltört.
Smith ennek ellenére mindenképpen ott akar lenni a jövő hétvégén, Kínában sorra kerülő Világkupa-versenyen. A tornász azt mondta, először azt hitte, három-négy hétig nem edzhet, de később kiderült, sérülése egyáltalán nem zavarja őt a tréningezésben.
A brit szurkolók abban reménykednek, hogy Smith lesz az egyik hazai versenyző, aki érmet nyer majd a londoni olimpián. A tornász 2008-ban, Pekingben közel egy évszázadnyi szünet után szerzett ötkarikás érmet a sportágban Nagy-Britanniának.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.