Kettős győzelemmel búcsúztatta a spanyol Bilbao a Manchester Unitedet az Európa Liga nyolcaddöntőjében. A párharc során a vörös ördögök egy percig sem álltak továbbjutásra. A városi rivális City jobban küzdött, 0-2-ről fordított a Sporting ellen, de végül szintén búcsúzott.
A jelek szerint a BL-kiesést emésztő Manchester képtelen volt felpörögni az Európa Ligára, a Bilbao már az első meccsen, az Old Traffordon lefocizta őket. A visszavágón talán egy gyors vendéggól hozhatott volna izgalmakat, de helyette Llorente talált be, így szünetre már eldőlt minden.
A folytatásban megduplázta előnyét a Bilbao, Rooney szépített, a baszkok 5-3-as összesítéssel mentek tovább. Követte őket a másik spanyol klub, a Valencia is, mely két gólos előnyét megőrizte Eindhovenben (1-1).
A Hannover kitömte a Standard Liege-t (4-0), a holland AZ pedig bravúrosan jutott tovább, miután a 3. perctől 10 emberrel játszott Udineben, az Udinese az első negyedórában ledolgozta két gólos hátrányát, de ezután már csak egy gól született és azt a vendégek szerezték.
A Manchester City kis híján csodát tett: összesítésben már 0-3-ra állt a Sporting ellen, de fordított a meccsen és a 95. percben a kapusa, Joe Hart fejese centikkel ment mellé... A Lisszabon végül idegenben lőtt góllal ment tovább.
Megyeri Balázs a Harkiv ellen a hajráig nyújtotta kapott gól nélküli sorozatát, akkor azonban öt perc alatt kettőt kapott, és ezzel az Olympiakosz hazai pályán esett ki.
A Schalke Huntelaar mesterhármasával ment tovább a Twente ellen, az Atletico MAdrid idegenben is simán verte a Besiktast. Ahogy a BL-ben, az Európa Ligában is a spanyolok vannak legtöbben a nyolc között: hárman.
Európa Liga, nyolcaddöntő visszavágók:
Bilbao (spanyol) - Mancehster United (angol) 2-1
továbbjutó: Bilbao (5-3)
Hannover (német) - Standard Liege (belga) 4-0
tj: Hannover (6-2)
PSV (holland) - Valencia (spanyol) 1-1
tj: Valencia (5-3)
Udinese (olasz) - Az Alkmaar (holland) 2-1
tj: AZ (3-2)
Manchester City (angol) - Sporting (portugál) 3-2
tj: Sporting (3-3, idegenben lőtt gól)
Olympiakosz (görög) - Metalliszt (ukrán) 1-2
tj: Metalliszt (2-2, i.l.)
Schalke 04 (német) - Twente (holland) 4-1
tj: Schalke (4-2)
Besiktas (török) - Atletico (spanyol) 0-3
tj: Atletico (6-1)
A negyeddöntők soroslását ma tartják.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.