Harmadszor is kikapott a női pólóválogatott
Harmadik mérkőzése után is vesztesként szállt ki a medencéből a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai nemzetközi tornán. Kanada együttese – akárcsak péntek délben – szombaton is legyőzte Merész András Európa-bajnoki bronzérmes alakulatát.
Az első összecsapás 17-11-e után a második meccsen a viadal honlapja szerint 10-7-re nyert az észak-amerikai ország együttese a Fryslan Trophy elnevezésű, Drachtenben zajló eseményen.
A házigazdák legjobbjaival vívott péntek esti mérkőzésen a hollandok 13-11-re diadalmaskodtak a magyarokkal szemben.
Szombati eredmény:
Kanada-Magyarország 10-7 (4-2, 3-2, 2-1, 1-2)
Az április közepi, trieszti olimpiai kvalifikációra készülő Merész-alakulat kinnléte alatt a vendéglátók nemzeti csapatával is még egyszer megmérkőzik. A németalföldi esemény mindhárom résztvevője tagja az olaszországi viadal kilenccsapatos mezőnyének is, amelyből majd az első négy lehet ott a londoni, nyári játékokon.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.