2012. március. 10. 09:48
MTI
Utolsó frissítés: 2012. március. 10. 09:49
Sport
Brazília lezárta a Valcke-ügyet
Lezártnak tekinti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA) -Jérome Valcke főtitkár egyik nyilatkozata miatt - kialakult vitát Aldo Rebelo, a 2014-ben vb-házigazda Brazília sportminisztere.
Jérome Valcke francia sportdiplomata múlt pénteken úgy fogalmazott: az előkészületek lassúsága miatt a házigazdáknak szükségük lenne egy "farba rúgásra". Kijelentése nagy vihart kavart Brazíliában, a vb szervezői megtagadták a további együttműködést vele. A sportminiszter elfogadhatatlannak és sértőnek nevezte a főtitkár szavait, aki emiatt a hét elején elnézést kért.
"Az incidenst lezártuk. Valcke a FIFA tárgyalója Brazíliában, a nemzetközi szövetségnek kell határoznia arról, hogy kitart-e mellette" - nyilatkozott újságíróknak Aldo Rebelo.
Valcke - aki még az első felháborodásra reagálva megerősítette, hogy a tervezett menetrendet tartva március 12-én ismét Brazíliába látogat - a sportminiszter pénteki nyilatkozatát követően jelezte, elhalasztja soron következő útját. Joseph Blatter, a FIFA első számú vezetője pedig egyeztetést kezdeményezett Dilma Rousseff brazil köztársasági elnökkel a helyzet normalizására.

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.