2012. március. 08. 14:24 goal.com/hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. március. 08. 14:11 Sport

A Manchester United ellen a Manchester United kiszemeltje

Javi Martinez, a spanyol Bilbao középpályása az Európa Ligában ma este az Old Traffordon játszik csapatával. A 23 éves játékost többek között épp a Manchester United figyeli, de a Real Madrid is vinné a nyáron.

Az Osasunától 2006-ban 6 millió euróért szerződött a Bilbaóba Javi Martinez, pedig akkor még csak 17 éves volt. Azóta bőven megszolgálta vételárát, spanyol források szerint nyáron akár 40 millió eurót is kérhet érte a Bilbao, bár a játékos úgy nyilatkozott, nem ér ő ennyit.

Persze attól is függ, ki a kérő: a Real Madridnál állítólag José Mourinho személyesen nevezte meg egyik kívánságaként Martinezt, de Angliából a Manchester City, a Liverpool és a Manchester United is figyeli. Utóbbi vezetői ma testközelből nézhetik meg a játékost, mert a United a Bilbaót fogadja az Európa Liga nyolcaddöntőjében. Martinez Patrick Vieirát tartja egyik példaképének, a szakemberek szerint rá is legalább olyan karrier várhat, mint a világbajnok franciára.

Kérdés, melyik bajnokságban: ha a Realba megy, Xabi Alonso mellett vagy épp a helyén játszhat hamarosan: érdekesség, hogy a 2010-es vb-n épp heélyette állt be csereként a Chile elleni meccsen. 21 évesen már felnőtt világbajnok lett, előtte utánpótlás- és ifjúsági Eb-t is nyert a spanyolokkal. A goal.com szerint energikus játéka, fizikuma alapján a Premier League lehet neki az ideális bajnokság. Az biztos, a nyári szezon egyik legkeresettebb futballistája lesz a 23 éves játékos.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.